Tekintettel arra, hogy már áprilist írunk, megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy csúszik a program, vagy netán meg sem valósul. Meglepően gyors és korrekt választ kaptunk, amihez nem voltunk hozzászokva. A korábbi köntörfalazások és mellébeszélések helyett – melyeket tárgyalási és üzleti titkokkal magyaráztak – egyenest választ: „A szerződéskötéssel kapcsolatban minden a megfelelő ütemben halad a két fél között, a szerződés tekintetében az utolsó részletek tisztázása zajlik. Felhívjuk a figyelmet egyúttal arra, hogy a debreceni bejelentés pontos dátumot nem, hanem egy várható időszakot jelölt meg a szerződés megkötésére. Ennek megfelelően hamarosan megtörténik a szerződés aláírása.”
Mindebből az olvasható ki, hogy az utolsó simítások folynak. Így jó esély van rá, hogy húsvét előtt, vagy éppen húsvétkor megtörténjen a már tényleg ünnepélyes bejelentés. Úgy tudjuk, ezt nem egyoldalúan a kulturális kormányzat fogja megtenni, hanem a Magyar Nemzeti Bank és a kanadai Hamilton Galéria képviselőivel karöltve állnak ki a nyilvánosság elé. Ha információink nem csalnak, az óriás festmény hazahozatala sem várat sokáig magára. A logisztikai és technikai előkészületek már javában zajlanak. Ez is arra utal, hogy már biztosra mennek. A Krisztus Pilátus előtt című kép helye tavaly nyár óta üresen áll a Déri Múzeum külön erre a célra, a Munkácsy-trilógiának kialakított termében.
A kép ára egyelőre hétpecsétes titok. Csak annyit lehet tudni, hogy a Hamilton Galéria (világhírű aukciósházak értékbecsléseire hivatkozva) először 10 millió dollárt kért, a magyar fél pedig 5 millió dollárt ajánlott. Feltételezhetően a valós ár valahol a kettő között van.
Nem akarunk ünneprontóak lenni, de kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy a közelgő megoldás csak félmegoldás. A Munkácsy-trilógia harmadik, talán legértékesebb festménye, a Golgota még mindig nem a magyar állam tulajdona. Azt Pákh Imre birtokolja, ráadásul a festmény letéti szerződése már régen lejárt. Gyorsan vele is nyélbe kellene ütni az üzletet, ha a kulturális tárca még egyszer nem akarja elkövetni ugyanazt a hibát. Óriási blamázs lenne, ha ez mégiscsak bekövetkezne. Mindenesetre sietni kell, mert a Golgotára elővételi ajánlatot tett egy orosz származású milliárdos , aki nagy templomépítő hírében áll. Az ajánlat május 1.-jéig szól, addig kell színt vallani.