A rendőrség megszerezte a videót, amin látszik is, hogy rágyújt a kristályosított kokainra. Persze a rendőrség ezt így nem mondhatta ki, Bill Blair rendőrfőnök ezért azt mondta, hogy a felvételen látható képek
“konzisztensek azzal, amiről a sajtó beszámolt.”
Márpedig a sajtó arról számolt be, hogy a polgármester, Rob Ford cracket szívott. Ezzel “csalódást okozott” Blairnek, aki sajtótájékoztatóján “torontói polgárnak” nevezte magát. Azt is mondta, hogy csak a videó még nem elégséges bizonyíték ahhoz, hogy vádat emeljenek a polgármester ellen.
A polgármester az egész ügyre egy igen zavaros nyilatkozattal reagált:
“Bárcsak megvédhetném magam. Sajnos nem tehetem. Az ügy a bíróság előtt van, most csak ennyit mondhatok.”
Tehát megvédené magát, de nem teheti, mert majd a bíróság előtt akarja megvédeni magát. Logikus.
A botrány amúgy májusban robbant ki, a torontói The Star és a Gawker újságírói láthatták a felvételt, amit drogdílerek akartak nekik eladni egymillió dollárért.