2019 Húsvétjára – Licskó atya üzenete Montreálból (videó)

Boldog rátalálással felfedezzük őt!

„Istenünk, örök jóságoddal oltalmazd Egyházadat, hogy Húsvét szent titkának ünneplése által
megújulva eljusson a dicsőséges feltámadásra. Krisztus, a mi Urunk által.”

Krisztusban kedves Testvéreim!

 Ez a mindenféle szenzációt nélkülöző kép Jézusnak az emberek világában való megjelenésről felemelő képet tár elénk a mi Urunk feltámadása után. A bezárt és lepecsételt sírból a sziklán keresztül jön ki, teljesen észrevétlenül. A követ elhengerítő angyal már mint feltámadottról beszél: „De nincs itt. Feltámadt a halálból, ahogy megmondta. Gyertek csak, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt!” (Mt 28,6). Egy ideig tehát az őrök is azt hitték, hogy még benn van a sírban holtan, pedig már feltámadt. Feltámadt testének dicsőségét nem mutatja meg sem az őröknek, sem Pilátusnak, sem a főtanácsnak. Híveit nem rendeli egy helyre, hanem szinte egyenként tereli össze őket. És mindig az ismeretlenségből lép elő. Magdolna kertésznek látja, az emmausziak vándornak, a Tibériás tavi halászok idegennek.

 Nem meglepő, hogy a feltámadt Krisztus, aki tele van a halálon aratott győzelmének szent érzéseivel és a megváltás embertpróbáló munkájának elvégzésén érzett boldogsággal, olyan egyszerű formában lép be újra az emberek életébe, mintha egészen közönséges ember volna? Ezt kell imádkozva figyelembe vennünk az oltáriszentségben való jelenléténél is, hogy egyszerű formát választ. A megváltás keresztáldozatának beteljesítése után — a zsoltár szerint — a mennyei Atya úgy szólt hozzá: ,,Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad alá teszem zsámolyul” (Zsolt 110,1). — ,,Istennel való egyenlőségét nem tartja olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot ölt, kiüresíti önmagát.” (Fil. 2,6-7). A kenyér formáját veszi fel, hogy annál jobban megközelítsen bennünket. És ha most végiggondoljuk Jézus közeledését hozzánk, nem vesszük-e észre, hogy egyenes vonalban jutunk el oltáriszentségi érkezéséig és jelenlétéig? Itt sem ad több jelet magáról, mint Szűz Anyja méhében az angyali üdvözlet utáni időkben. Itt sem nyilatkozik meg jobban, mint rejtett gyermekségében. Itt sincs más törvények alatt jelenléte, mint a meglévő anyag törvényeinek kiszolgáltatva. Itt is velünk halad életünk emmauszi útján, mint ismeretlen útitárs, és úgy figyeli sokszor hiábavaló munkánkat, amint a Tibériás tenger partjának ismeretlene apostolainak egész éjszakai hiábavaló halászását.

 De mert nincs jele, nincs is velünk? Mert nem borít el szeretetének lángsugaraival érezhető módon, nem is szeret minket? Mert nem ragyog dicsőségének fénye a szentségház körül, nem dicsőséges Istenünk-e? Valóban visszafojtott lélegzetű és lábujjhegyen járó szeretet ez. Nesztelenebb, mint a tolvaj nesztelensége az Ő titokzatos hallgatása.

 De mindez csak azért, hogy mi boldog rátalálással felfedezzük őt. Sokan hallották Keresztelő Szent János kiáltását: „Íme az Isten Báránya!” (Jn 1,36). De nem jutott el hozzá senki, csak akik utána mentek: András és János. És feltámadása után is csak azok látják meg, akik felfedezik jelenlétének titkos jeleiről.

Legyünk mi is felfedezői e köztünk lévő Titoknak, akit nem ismerünk.
Ezzel a gondolattal kívánok kegyelmekben gazdag és boldog, allelujás Húsvétot!

Montreál, 2019 húsvétján

Licskó Szabolcs, plébános