Home | Hírek | Magyarországról | „Buták, és önleleplezőek a köztévések” – Mondta Török Gábor politológus
Orbán Viktor és Török Gábor politikai elemző

„Buták, és önleleplezőek a köztévések” – Mondta Török Gábor politológus

„Akkor közvetíteni akarták, de nem nagyon tudták, most egyáltalán nem akarják, miközben tudnák.”

Ezt Török Gábor politológus mondta a 444-nek, amikor az MTVA Kunigunda utcai székháza előtt tartott vasárnap esti tüntetésről, illetve az épületbe bemenő ellenzéki parlamenti képviselők elleni testi erőszakról kérdezték.

A politológus a Szabadság téri régi tévészékház 2006-os megrohamozása és felgyújtása idején éppen a Baló György-féle az Este című műsor vendége volt az MSZP-s Juhász Ferenc és a fideszes Navracsics Tibor társaságában, akikkel együtt éppencsak ki tudtak menekülni a házból, miután a megvadult tömeg betört oda.

Hogy mik a legfontosabb különbségek Török szerint?

„Akkor a hivatásos politikusok nem voltak sehol, pontosabban az esti politikai műsor két vendége, a szocialista Juhász Ferenc és a fideszes Navracsics Tibor az MTV vezetőivel közösen bent várta, hogy mi történik, majd a Fidesz másnap a többi párttal közösen szavazta meg a tévészékháznál történteket elítélő nyilatkozatot.”

A híresen óvatosan fogalmazó Török most úgy látja, hogy a közmédia vezetői

bután, önlelplezően és logikátlanul

cselekedtek, amikor nem voltak hajlandók fogadni a képviselőket, hanem őröket küldtek rájuk:

„Világos, hogy a köztévé minden kormány alatt a hatalom érdekei alapján működött, így volt ez 2006-ban és ma is. Ugyanakkor van egy határ, aminek az átlépése még ebben a keretben is nehezen értelmezhető: amikor a közel 2,5 millió ember szavazatát elnyerő ellenzéki pártok politikusai a tévészékházban állomásoznak, akkor egy közintézmény vezetője bután teszi, ha érthetetlen módon elbújik és a biztonsági őrökkel dobatja ki a politikusokat. Ennek az üzenete önleleplező és ráadásul még politikailag sem logikus.”

A politológus végül egy kis játékot javasolt ahhoz, hogy pártállástól függetlenül bárki megérthesse, miért annyira súlyos, ami vasárnapról este történt a Kunigunda utcában:

„Minden ilyen helyzetben azt javaslom, hogy gondoljuk el szerepcserével ugyanezt: ha 2010 előtt fideszes ellenzéki vezetők mentek volna be a köztévébe, hogy elmondhassák a véleményüket, vajon mi történt volna, s ha ugyanez, akkor vajon mit gondoltunk volna?”

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál