Home | Hírek | Kanadából | 500 ezer dollárnyi adományt játszott el egy pap
Amer Saka atya eljátszott fél millió dollárt

500 ezer dollárnyi adományt játszott el egy pap

Amer Saka, a hamiltoni egyházmegye papja Irakból érkező menekültek számára szervezett adománygyűjtő programban vett részt. Az egyházmegye püspöke biztosított mindenkit, hogy pótolják az eltűnt pénzt, és arról is beszélt, a szerencsejáték tilos a papok számára.

A rendőrség azután indított vizsgálatot az ügyben, hogy Amer Saka, az Ontario állambéli London Szent József katolikus templomának papja tájékoztatta felettesét a pénz eltűnéséről – írja a The Star. Emmanuel Shaleta püspök így mesélt az esetről:

„Telefonon hívott…és azt mondta, elvesztette az összes pénzt. Azt kérdeztem: hogyan? Azt felelte: szerencsejáték”

A püspök azt is elmondta:

Úgy hisszük, Saka atyának komoly szerencsejáték-problémái vannak, és ezeket a pénzeket valószínűleg ilyen célra fordította. Mivel a vizsgálat még tart, nem tudjuk megerősíteni, amit állít.

A püspök azonnal felfüggesztette a papot, és a telefonbeszélgetést követő napon egy olyan központba vitte, amelyet különböző pszichés problémákkal küzdő papok számára tartanak fenn.

A rendőrség megerősítette, hogy február 24-én hűtlen kezelés gyanújáról szóló bejelentést kaptak a helyi plébániával kapcsolatban. A vizsgálat jelenleg is tart, még nem történt vádemelés.

A pap a plébániája képviseletében egy olyan adománygyűjtő programban vett részt, amely Irakból érkező menekültek számára kíván segítséget nyújtani a sikeres letelepedéshez. Az egyházmegye vezetője biztosított mindenkit, az eltűnt pénz ellenére segíteni fogják a befogadott családokat, és a nekik szánt adományt is pótolják.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál