Feltehetően 40 százalékkal nőtt volna az Antarktisz feletti ózonlyuk 2013-ban, ha nincs az ózonréteget lebontó anyagokról szóló, 1987-ben megkötött montreali jegyzőkönyv – olvasható egy tanulmányban.
„Kutatásaink megerősítik a montreali jegyzőkönyv jelentőségét” – fejtette ki közleményében Martyn Chipperfield, a Leeds-i Egyetem tanára, a Nature Communications című szakfolyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmány egyik szerzője.
„Eddig is tudtuk, hogy a jegyzőkönyv fontos az ózonréteg jövőbeli csökkenésének megakadályozásában, de valójában olyan szakaszban vagyunk, amikor a helyzet feltehetően jelentősen romlott volna nélküle” – tette hozzá a kutató.
A tanulmány szerint az ibolyántúli sugárzás ellen védő ózonréteget pusztító gázok kibocsátásának korlátozását előíró jegyzőkönyv nélkül 2013-ban 40 százalékkal nőtt volna az ózonlyuk a Déli-sark felett, és egy nagy lyuk alakult volna ki az Északi-sark felett a térségben rendszeresen megjelenő kisebb lyukak helyett.
Az ózonréteg vastagsága érvről-évre változik a hőmérséklet függvényében: minél hidegebb az év, annál több ózon semmisül meg nagy magasságokban lévő rétegekben.
A montreali jegyzőkönyv a környezetvédelem terén megvalósuló nemzetközi együttműködés példája. Előírja egyes gázok (klórfluorokarbonok – CFC) hidrofluorkarbonokkal (HFC) történő fokozatos kiváltását. A fejlődő országok segítséget kaptak ezeknek a klíma- és hűtőberendezésekben, valamint bizonyos ipari folyamatokban használt gázoknak a kiváltásához.
Az ENSZ 2014-ben közzétett jelentése szerint 2050-ig az ózonréteg visszanyerheti nyolcvanas évekbeli szintjét a közepes földrajzi szélességeknél és az Északi-sarknál, röviddel később pedig az Antraktisznál. A tanulmány szerint azonban fokozatosan le kell cserélni a hidrofluorkarbonokat is, mert növelik az üvegházhatást és hozzájárulnak a globális felmelegedéshez.