Home | Hírek | Kanadából | Ördögűző és szexuálisan zaklató papot fogtak a kanadai rendőrök

Ördögűző és szexuálisan zaklató papot fogtak a kanadai rendőrök

Letartóztatta a rendőrség azt a kanadai lelkészt, aki két éve akarta kiűzni a gonoszt a közösség egyik tagjából, ám a nőnek elege lett, és felejtette a papot.

Lelki útmutatást ajánlott a közössége egyik tagjának Wayne Marlon Jones, a Toronto közelében található Scarborough 53 éves lelkésze. A férfi 2011 májusa és 2013 májusa között több alkalommal is megpróbálta kiűzni az ördögöt egy nőből.

A hívőnek azonban elege lett, és feljelentette a papot, akit azzal vádol, hogy szexuálisan bántalmazta, valamint több vagyontárgyat, és pénzt lopott tőle. A hatóság nyomozást indított az ügyben, és azt gyanítják, hogy több áldozat is van, ám őket még nem hallgatták ki.

A templom egyik szomszédja elmondta az újságíróknak, hogy furcsa dolgok történnek a templomban éjfél és reggel 6 óra között. A szomszéd egyszer még azt is hallotta, hogy Wayne Marlon Jones azt kiabálta, hogy: „Isten megment a Pokol tüzétől, ha elfogadod a segítségét, ahogyan csak tudod.”

A rendőrség egyelőre folytatja a nyomozást, ezért még nem derült ki, hogy a pap milyen büntetésre számíthat, amennyiben bebizonyosodik, hogy az ördögűzés során meglopta, és szexuálisan bántalmazta a gyülekezete egyik, vagy több tagját.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál