Home | Hírek | Kanadából | Minőségi ugrásra készül a kanadai Bombardier repülőgépgyártó

Minőségi ugrásra készül a kanadai Bombardier repülőgépgyártó

A kanadai repülőgépgyártó szeretné megcibálni a Boeing és az Airbus bajuszát. 

Pierre BeaudoinBevételei alapján ma világ harmadik legnagyobb repülőgépgyártója az 1942-ben alapított kanadai cég. A Bombardier szárazföldi közlekedési eszközöket is gyárt, a vasúti személykocsik terén világelső. De a repülési ágazatnál az utóbbi években problémák adódtak. Az új, közepes méretű és hatótávolságú típus a C Series csak hatalmas késéssel készült el és jóval drágább lett a tervezettnél. Mindez visszavetette a céget, a Standard & Poor’s le is értékelte. De most, mint a Financial Times brit gazdasági lap helyszíni riportjából kiderül, már kissé derűsebben látják a jövőt. Pierre Beaudoin vezérigazgató (képünkön) szerint a végre elkészült és már próbarepüléseket folytató C Series minőségi ugrást jelent a Bombardier számára.

„A következő években akár hétezer darabot is eladhatunk ebből a típusból, amelyre a legnagyobb az igény a világ légi piacain” – mondja Beaudoin.

Eddig 243 rendelés futott be a C Series-re, eredetileg 300-ra számítottak, a fejlesztés késése miatt érkezett kevesebb rendelés. A Bombardier persze nincs egy súlycsoportban a világ két legnagyobb repülőgép-gyártójával. A Boeing hasonló kategóriájú új gépére, a B-737 Max típusra 2663, az Airbus A-320-as új változatára pedig 3621 rendelés futott be eddig. Ezek más dimenziók, ezt a Bombardier vezére is tudja, de Pierre Beaudoin szerint azért a nagyoknak legalább a bajszát megráncigálhatja a kanadai gyártó, ha beindul a nagyon üzemanyag-takarékos C Series típus sorozatgyártása. A Bombardier-nak persze nem csak előre kell néznie, mert ott lohol mögötte az nagy brazil repülőgépgyártó, az Embraer, amely szeretné beérni. A mostani brazil gazdasági nehézségek közepette azonban a Bombardier-nak jó esélye van a dobogó harmadik helyének megőrzésére. (Fotó:AFP)

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál