Home | Hírek | Kanadából | Calgary egyik legügyetlenebb sofőrje (+video)

Calgary egyik legügyetlenebb sofőrje (+video)

Az ezüst BMW-t kormányozó sofőrt a rendőrség is keresi, mert nekikoccant a piros autónak, de aztán szó nélkül elhajtott. Igaz kellett neki több mint 4 perc mire kimanőverezte magát a parkolóból, pedig bőven volt helye.

 Egy férfi látva a sofőr bénázását még segített is navigálni a nem túl bonyolult szituációban, de ő is csak akkor vette észre a piros autón a sérülést, amikor a BMW-s már elhagyta a parkolót.

 Az ilyesmi koccanások nem egyediek, és nem csak Calgaryban (és persze nem csak Kanadában) vannak olyanok, akik -ki tudja honnan szerezték a jogosítványukat. Montreálban például egy nő elfelejtette behúzni a kézifékét majd kiszállt az autójából és csak a kiabálásunkra érzékelte, hogy az autója gurul a mi autónk felé, amibe épp be szerettünk volna szállni. A nő visszafordult, kinyitotta a jármű ajtaját és félig behajolva próbálta behúzni a guruló kocsija fékét miközben azzal együtt oldalazva topogott. Persze nem járt sikerrel és a vége persze, hogy kisebbfajta összekoccanás lett.

Aki pedig felismeri a fenti videóban látható BMW tulajdonosát az egész nyugodtan hívja a rendőrséget, mert szeretnének a sofőrrel elbeszélgetni: Tel: 403-266-1234

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál