Home | Hírek | Kanadából | Jason Kenney: Kanadát nem fogják megfélemlíteni! A NORAD légtérvédelmi parancsnokság riadókészültségben

Jason Kenney: Kanadát nem fogják megfélemlíteni! A NORAD légtérvédelmi parancsnokság riadókészültségben

A szerda délelőtt történt lövöldözésben egy katona és egy támadó vesztette életét Ottawában.

A Parlament épületében lévők több csoportba menekültek ki, mégpedig az ablakokon, a tetőszerkezeteken és az épület felújításához emelt állványon mászva le az utcára. Stephen Harper miniszterelnököt a rendőrség különleges egységei menekítették ki. Ő a támadás pillanatában a Parliament Hill nevű épületegyüttesben volt, amely a parlamentnek és irodáinak ad otthont. Harper a konzervatív párt képviselőinek és szenátorainak hagyományos szerda délelőtti összejövetelén vett részt éppen. Szóvivője, Jason McDonald bejelentette, hogy a kormányfő épségben van, és még a nap folyamán nyilatkozatot tesz. Barack Obama amerikai elnökkel Harper már beszélt telefonon az erőszakcselekményekkel kapcsolatosan.

Jason Kenney kanadai munkaügyi miniszter, aki a katona halálát bejelentette, a családnak részvétét kívánva hangsúlyozta: „Kanadát nem fogják megfélemlíteni!”. Az ottawai központi kórház jelentette, hogy a lövöldözések után három sebesültet szállítottak be, kettőnek stabil az állapota. Nem közöltek részleteket arról, hogy kik a sebesültek. Ottawa központjának nagyobb részét lezárták, a fővárosban valóságos vészhelyzet alakult ki. A lövöldözések hatására a washingtoni kanadai külképviseletet is bezárták, megelőzendő bármiféle atrocitást.

Az amerikai-kanadai Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) riadókészültséget rendelt el, hogy gyorsan reagálhasson bármiféle – az ottawai lövöldözésekkel összefüggésbe hozható – légi katasztrófa esetén. Két nappal korábban az iszlámra nemrégiben áttért egyik férfi halálra gázolt egy katonát és megsebesített egy másikat, mielőtt végeztek vele. Az eset miatt a hatóságok egy fokkal, alacsonyról közepesre emelték a terrorfenyegetettség szintjét Kanadában.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál