Home | A világból | Meglelhették az Ebola ellenszerét?

Meglelhették az Ebola ellenszerét?

MTI | Laboratóriumi körülmények között majmoknál 100 százalékig hatásos volt a ZMapp nevű kísérleti ebolagyógyszer, még a végstádiumban lévő állatok is meggyógyultak tőle – közölték a Kanadai Közegészségügyi Hivatal (Winnipeg) kutatói pénteken a Nature című tudományos folyóirat honlapján.

A beszámoló szerint a halálos vírussal megfertőzött 18 rhesusmajom mindegyike meggyógyult, még azok is, amelyeknek már csak óráik voltak hátra.

A majmokat három csoportra osztották, ezeket a megfertőzés után három, négy és öt nap múlva kezdték el kezelni, és azok is felépültek, amelyek csak az ötödik napon kapták meg az első adag gyógyszert, ami a 9-11. napot jelenti az emberek esetében. A vírus 21 nappal a fertőzés után már kimutathatatlan volt rhesus makákók szervezetében. Eddig még egyetlen más kísérleti gyógyszer sem hatott főemlősöknél ilyen sokkal a megfertőződés után.

A három majomból álló kontrollcsoport tagjai, amelyeket ugyancsak megfertőztek, de nem kezeltek a szerrel, mind elpusztultak nyolc napon belül – közölte a Gary Kobinger vezette kutatócsoport.

MI AZ A ZMAPP?

A ZMapp, egy San Diegó-i gyógyszergyár terméke még nem esett át klinikai teszteken, és nem tudni, mennyire hatásos embereknél. Bár két amerikai segélymunkás, aki megkapta a szert, meggyógyult, de nem egyértelmű, hogy a készítmény eredményeként-e, mivel egy libériai orvos és egy spanyol pap, aki ugyancsak részesült a kezelésből, a gyógyszer ellenére belehalt a fertőzésbe.

A gyógyszerrel az előrehaladott stádiumú főemlősöknél elért eredményt „óriási sikernek” nevezte a tanulmányhoz fűzött kommentárjában Thomas Geisbert, a Texasi Egyetem orvosi karának virológusa. Bár a kanadai kutatók a vírusnak nem azt a változatát tesztelték, amely jelenleg pusztít Nyugat-Afrikában, egy másik, sejtkultúrákkal végzett kísérletben a most terjedő variáns szaporodását is sikerült megállítani.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál