Home | Hírek | Kanadából | 25 évnyi kanadai UFO-megfigyelést gyűjtöttek össze és kategorizáltak

25 évnyi kanadai UFO-megfigyelést gyűjtöttek össze és kategorizáltak

Egy kanadai csoport egy negyedszázadra vonatkozó gyűjteményt tett közzé, ennek felére nincs magyarázat.

Az Ufology Research néven 1989 óta az országban tevékenykedő csoport tagjai a különböző UFO-megfigyeléseket gyűjtik össze, kategorizálják és igyekeznek azokra megfelelő magyarázatot találni, hogy kiszűrjék a hamis, illetve téves jelzéseket. Mostani bejegyzésükben negyedszázados munkájuk eddigi eredményeit teszik közzé, néhány érdekes statisztikai adattal együtt.

Az írásból kiderül, hogy az elmúlt 25 évben csak Kanadában majdnem 15 ezer esetet dokumentáltak, ám ezek nagyjából felére találtak már elfogadható magyarázatot. Ezek között akad égi fényjáték, repülő objektumok, illetve közvetlen találkozás is, mi több, 467 esetben személyek elrablásáról számoltak be az állítólagos tanúk és sértettek. Érdekesség, hogy a legtöbb megfigyelésre júliusban és augusztusban, jellemzően este 10 óra és éjfél között került sor, az már azonban kevésbé meglepő, hogy Ontario és Brit-Kolumbia tartományban jegyezték fel a legtöbb esetet, hiszen ezen régiók Toronto és Vancouver révén a hatalmas ország legsűrűbben lakott területei közé tartoznak.

A csoport maga nem igyekszik bizonyítani a földönkívüliek létezését, ők mindössze a bejelentéseket gyűjtik össze és vizsgálják meg. Tavaly például saját adataik szerint összesen 1180 ilyen bejegyzésre került sor, ez naponta három bejelentést tesz ki, ami egyben a második legtevékenyebb évet is jelenti. A trend jól látható a mellékelt grafikonon, ennek alakulásában nagy valószínűséggel az emberek tájékozottsága és érdeklődésének növekedése is szerepet játszik, a 2012-es kiugrás pedig nyilván a világvége-szindrómának is köszönhető volt. A tavalyi esetek közül mindössze 14 százalékra nem találtak megnyugtató választ, de azt is feljegyezték, hogy az átlagos megfigyelés 13 percen át tartott.

A munka folytatódik, és bár a hamis, szándékosan félrevezető bejelentéseket folyamatosan igyekeznek kiszűrni, arra nem tudnak garanciát vállalni, hogy ez minden esetben sikeres lesz.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál