Home | A világból | Kanada felajánlotta saját fejlesztésű Ebola gyógyszereinek terjesztését

Kanada felajánlotta saját fejlesztésű Ebola gyógyszereinek terjesztését

Az egyre riasztóbb afrikai Ebola-járványban súlyosan érintett Sierra Leone is szeretne hozzájutni a kísérleti gyógyszerekhez – jelentette be az egészségügyi minisztérium szóvivője kedden Freetownban. Kanadában ezzel párhuzamosan azt közölték, hogy az ország tárgyalásban áll az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) saját Ebola-gyógyszerének elterjesztéséről.

A mostani járványban immár ezernél több halált okozó Ebola ellen bizonyítottan hatékony gyógyszer még nem létezik. A WHO etikai bizottsága kedden hagyta jóvá az eddig nem engedélyezett, kísérleti gyógyszerek alkalmazását. Ezekből elsőként várhatóan Libéria részesedik.

A világszervezet egy szóvivője elmondta, hogy támogatják Sierra Leone kérését, és készek segíteni abban, hogy ez az ország is hozzájusson a gyógyszerhez.

A Sierra Leone-i kormányzat a közlések szerint a ZMapp orvosságot gyártó amerikai céggel vette fel a kapcsolatot. Egyelőre azonban nem biztos, hogy ehhez a szérumhoz juthat hozzá, mert az amerikai vállalat nem sokkal korábban azt jelezte, hogy jelenlegi készleteit már odaígérte „egy nyugat-afrikai országnak”.

Kanada felajánlja a sajátját

Kanadában kedd este jelentették be, hogy az ország tárgyalásban áll a WHO-val saját fejlesztésű Ebola-gyógyszerének forgalmazásáról. A brit Reuters hírügynökségnek nyilatkozva a kanadai közegészségügyi intézet egyik vezetője azonban azt is elmondta, hogy egyelőre csak kis tartalékkal rendelkeznek az oltóanyagból, és 4-6 hónapba telik, amíg legyártanak egy nagyobb mennyiséget.

 

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál