Home | A világból | A kolozsvári egyetemre járt a lelőtt maláj repülőgép egyetlen kanadai áldozata

A kolozsvári egyetemre járt a lelőtt maláj repülőgép egyetlen kanadai áldozata

andrei-anghel-on-campusA 24 éves kanadai-román kettős állampolgárságú Andrei Anghel orvostanhallgató is azon a maláj MH 17-es járatszámú repülőgépen utazott, amelyet vélhetően oroszbarát szakadárok tévedésből rakétával lelőttek Ukrajna felett.  A szomorú hírt az ontariói Ajaxban élő családja is megerősítette.

Andrei nővére a 26 éves Alexandra elmondta, hogy Ő és testvére Romániában születtek és 1998-ban költözött a családjuk Kanadába. Az Edmontonban élő lány a testvére halálhíre miatt érkezett Ontarióba szüleihez. Nem vádol, nem hibáztat senkit a tragédiáért, mert azzal nem tudja visszahozni szeretett testvérét.

Andrei 2012-ben végzett a Waterloo Egyetemen orvosbiológusként, majd az erdélyi Kolozsváron folytatta tanulmányait. A német állampolgárságú barátnőjével Balira indultak nyaralni, hogy megünnepeljék a második sikeres egyetemi év befejezését.

Miután a maláj légitársaság jelezte, hogy egy kanadai állampolgár is volt a repülőgépen a Durham-i rendőrség személyesen kereste fel a családot és erősítette meg a szomorú hírt.

Az édesapja elmondta, hogy Andrei egy kedves, szeretetreméltó fiatalember volt, aki szeretett társaságba járni. Nagyon jó ember volt, rettentően fog hiányozni -sóhajtott Sorin Anghel.

 Részvétét fejezte ki Steve Parish, Ajax polgármestere és együttérzéséről biztosította az Ajaxban élő családot. Chris Alexander állampolgársági és bevándorlásügyi miniszter péntek reggel beszélt a családdal és szintén együttérzését fejezte ki a kanadai szövetségi kormány nevében. A miniszter kitért arra is, hogy elítéli az orosz agressziót, a Krím félsziget illegális megszállását és a szakadárok támogatás.

Ontario miniszterelnöke, Kathleen Wynne és a Waterloo Egyetem elnöke, Feridun Hamdullahpur ugyancsak mélységes együttérzéséről biztosított a fiatal férfi hozzátartozóit.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál