Nem emlékszem rá, hogy az elmúlt húsz évben lett volna ennyire jó idő a katolikus egyházközség nyáreleji piknikjén. – Persze attól még lehetett, de hangsúlyozom: nem emlékszem. Arra annál inkább, hogy ha éppen nem esett, akkor a sarat dagasztottuk, vagy a fákról kaptuk a zuhét a nyakunkba egy-egy szélroham alkalmával. Hideg volt, és irigyeltük a konyha önkénteseit, hogy melegedhetnek a tűzhelyek mellett.
Ez alkalommal nem lettünk volna a helyükben. Párás, meleg nap volt. A néhány nappal korábbi eső nyomait érzékeltük ugyan, mert a parkolóhelyen itt-ott szutogott a moha a talpunk alatt, de érdekes módon szúnyogok mégsem voltak. Ahol az asztalok álltak, már száraz volt minden. – Minden azért és úgy, hogy mi, piknikelők, kellemesen érezzük magunkat.
A vasárnapi szentmisén ideiglenes tető feszült a fejünk felett, csak a közeli hinta állandó nyikorogtatása volt zavaró. Szabi-atya mise alatt szóvá is tette, de a másod-, harmadgenerációs unokák már nem beszélnek magyarul, nem „vették a lapot,” békésen tovább hintáztak misehallgatás helyett.
Mise után kezdődött az ebéd. A menü a megszokott volt, de most nem kellett hoszú ideig sorbanállni semmiért.
Kellemes volt, hogy nem volt zsúfoltság:hogy mindenkinek jutott asztal, hogy a szemeteskosarakból nem buggyant ki már az ebéd megkezdése előtt a szemét, hogy nem voltak „ottfelejtett” sörösüvegek a fűben, hogy nem dobálták el a kólásdobozokat.
A hátrány viszont, hogy a sokkal kisebb számú, de „minőségi” piknikelő sajnos sokkal kevesebbet is fogyasztott, hiába volt az önkéntesek odaadó munkája. – Hiába!
A focivilágbajnokság……
Magyarországi – református – vendégem azt mondta, hogy montreáli vendégeskedésének eddig ez a nap a fénypontja. Szabi atya igazi „show-man” Mindenütt ilyen papok kellenének a mai fiataloknak!
Jelen cikket médiapartnerünk, a montreáli Magyar Krónika beszámolója alapján közöltük
