Home | Sport | Box | A Top Rank promóciónál bunyózhat a jövőben Darányi Zsolt

A Top Rank promóciónál bunyózhat a jövőben Darányi Zsolt

Nemrégiben jelentette be a Top Rank promóció (amely többek között napjaink egyik legjobb profi ökölvívóját, Manny Pacquiaot is foglalkoztatja)  legfrissebb igazolását, aki nem más, mint a Kanadában élő, 19 éves ifjabb Darányi Zsolt. Az információkat a bunyós édesapja, idősebb Darányi Zsolt is megerősítette.

 

 Darányi Zsolt 1995. március 10-én született, családjával 4 éves kora óta él Kanadában. Az ökölvívással édesapja révén már fiatalon megismerkedett, 9 évesen edzésbe is állt, majd nem sokkal később kezelésbe vette őt a barcelonai olimpián bronzérmes, későbbi profi bokszoló Chris Johnson.

 Első sikerét 2006-ban érte el, amikor megnyerte a Brampton Kupát. Több regionális bajnoki cím után 2010-ben a kanadai nemzeti bajnokságról aranyéremmel tért haza, amit az azt követő 3 évben sikerült megismételnie és újabb trófeákkal gazdagította gyűjteményét. 2012-ben és 2013-ban is Magyar-bajnoki címet szerzett, ami után bekerült a korosztályos válogatottba is, és csak az akkori sportdiplomáciának köszönhetően nem jutott ki a jereváni világbajnokságra. 2014 februárjában a Debrecenben rendezett Bocskai István Emlékversenyen a 69 kilósok döntőjében legyőzte a junior világbajnok Tamerlan Magomedovot és ezzel megszerezte karrierje első nemzetközi tornagyőzelmét. Zsolt a fejvédősök között 63 győzelem mellett csupán 4 vereséget jegyez, profi debütálására a tervek szerint a bevezető mondatban már említett, június 28-i Terence Crawford – Yuriorkis Gamboa találkozóval fémjelzett gála felvezető programjában kerül sor. A profibox.hu még a hivatalos bejelentés előtt készített interjút Zsolttal, amelyet alább olvashatnak:

 
 

Üdvözöllek Zsolti. Mesélj nekünk arról, hogy hogyan és mikor ismerkedtél meg a boksszal?

 

Mindig is érdekelt a boksz. Apu mindig nézte a meccseket,hiszen ő is bunyózott fiatalon Újpesten, ez volt az ő hobbija. Már 3 éves koromtól foglalkozott velem és ha játékról volt szó, én mindig csak bokszolni akartam. 6 évesen levitt apu edzésre, de azt mondták, hogy fiatal vagyok még hozzá, és jöjjek vissza pár év múlva. 9 évesen már én kértem, hogy bokszolhassak, mert szerettem volna kipróbálni magam mások ellen is. 10 évesen meccseltem először, aztán 6 mérkőzés után találkoztam Chris Johnson edzővel és azóta is vele készülök.

 

 
 

4 éves korod óta élsz Kanadában, de az utóbbi időben alkalmad nyílt Magyarországon is bunyózni. Tapasztaltál valami különbséget a kanadai és a magyar ökölvívás között?

 

A stílus kicsit más, de azt tapasztaltam, hogy a magyarok sokkal több rutinnal rendelkeznek. Sokkal többet bunyóznak, több ellenfél ellen, hiszen Európában több lehetőségük van, mint nekünk itt Kanadában. Mi válogatott szinten sem utazunk annyit, mint otthon, Európában. Mindkét országnak remek ökölvívói vannak, de úgy gondolom, hogy Magyarországon erősebb a felhozatal.

  

Rengeteg szép eredményt értél el, de úgy tudom, hogy korábban azért utasítottad el a Top Rank ajánlatát, mert szerettél volna a riói olimpián bokszolni. Fiatal vagy még, miért döntöttél mégis a profi karrier mellett?

 

Sok minden megváltozott. Új szabályok léptek érvénybe, mint például a fejvédő eltörlése. Mondjuk én éppen, hogy szeretek fejvédő nélkül bokszolni, úgy érzem ezt is az előnyömre tudom fordítani, de ugyanakkor nagyon veszélyes is. A világ legjobbjaival kell küzdeni, és nem számít mi történik, egymást kell püfölnünk. Előfordul, hogy akár 7-8 alkalommal is ringbe lépünk 1-2 hét alatt. Fejelések, könyökösök és egyéb szabálytalanságok ellen nem véd már a fejvédő és sérülékenyebbek lettünk ezáltal. Ha ki is jutnék az olimpiára, előfordulhat, hogy már az első meccsen megsérülök és akkor vége mindennek. Minden, amit az évek alatt beleöltem, semmivé foszlik. Erősnek érzem magam, jó formában vagyok, akkor miért ne vágjak bele?  

  

Milyen stílusban bunyózol és mit gondolsz, mik az erősségeid?

 

Szeretem kihasználni a hosszú kezeimet. Az edzőm mindig azt tanította, hogy a jab az egyik legfontosabb ütés és most, hogy profinak készülök, még több hangsúlyt fektetünk ennek az erősítésére. Úgy érzem azért tudtam sok esetben győztesként kikerülni, mert ha kell, tudok verekedni is. Ha arra van szükség, leállok verekedni, de vívni is szeretek. Mindig azt bunyózom, ami szükséges ahhoz, hogy nyerni tudjak. Ezért lehettem sikeres az eddigi karrieremben.

  

Hogyan fogsz készülni a profi meccseidre? Maradsz a régi klubodnál, vagy találtál magadnak profi edzőt?

 

A jelenlegi edzőm, Chris Johnson profikkal is foglalkozik, szóval mindenképpen folytatjuk a közös munkát. 

  

Az új munkaadód, a Top Rank felvázolta neked, hogy hogyan képzelik el a jövődet?

 

A menedzserem, Cameron Dunkin (aki többek között Nonito Donaire, Brandon Rios vagy Bermaine Stiverne érdekeit is képviseli. a szerk.) hisz abban, hogy nagy dolgokra lehetek képes és hogy világbajnok lehetek. A Top Rank is nagy reményeket fűz hozzám, úgyhogy mindenki nagyon izgatott. A tervek szerint június 28-án mutatkozom be a Terence Crawford – Yuriorkis Gamboa gála felvezető programjában.
    

  

Februárban a Bocskain váltósúlyban versenyeztél. A profik közt milyen súlycsoportban láthatunk majd?

 

Most olyan 160 font körül mozgok. Az edzőm és a menedzserem is azt szeretné, ha megmaradnának az előnyeim, és hogy ne kelljen nagy fogyasztásokba belemennem, úgyhogy jelenleg a 154 fontos kategóriában, azaz nagyváltóban gondolkodunk. 186 centi magas vagyok, de még mindig növök, biztosan erősödni is fogok, úgyhogy néhány meccs múlva kiderül, hogy mi is a legkényelmesebb számomra. Az erőnléti edzőm nem akar sok izmot rám pakolni, csak azt, ami amúgy is feljön majd, hiszen a gyorsaságomat és a robbanékonyságomat szeretnénk megtartani. 

  

Végezetül mondanál pár szót a magyar boksz rajongóknak és az olvasóknak?

 

Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és úgy éreztem legutóbb, hogy a szurkolók is megszerettek engem. Nagy dolgokat szeretnék elérni a profik között és azon leszek, hogy a szülőhazám is büszke legyen rám!

 

forrás: A profibox.hu és Darányi Zsolt édesapja  nyomán

 

 

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál