Kanada Világa hírportál A kanadai magyar szó
Népszerű témák: Éppen nyolc éve annak, hogy utoljára a csodaszép Erdélyben jártam és bár többször is igen közel voltam ahhoz, hogy újra Székelyföld fenséges tájain barangoljak, erre végül csak most került sor újra. Utunk célja a Hargita megyében található Ditró, avagy Gyergyóditró (Ditrau), ahol nagymamám született, de az odavezető úton természetesen néhány híres és nevezetes látnivalót is felkerestünk.
Budapestről autóval indultunk a szüleimmel és testvéreim családjaival, mégpedig igen korán hajnali két órakor. Lefeküdni már nem volt sok értelme este, így egy kicsit álmosan, de leginkább izgatottan vágtunk neki a 730 kilométeres útnak, amelyből csak a magyarországi szakasz volt autózás szempontjából kényelmes, köszönhetően a Debrecenig tartó autópályának. Innen az ártándi határátkelőig tartó szakasz már csak egy szűk 45 perc, amit egy debreceni rövid pihenéssel és frissítő kávézással előztünk meg.
Románia ugyan az EU tagja, de nem része a schengeni övezetnek így rendes útlevél ellenőrzés fogadott a határon, mégpedig a Román oldalon. Két autó volt csak előttünk, így egy percet sem kellett várni, hogy sorra kerüljünk. A román tiszt megvizsgálta az okmányainkat, volt abban biometrikus útlevél, kártyás személyi igazolvány és még a régi címeres kemény kötésű személyi igazolvány is, de mindent rendben talált a tört magyarsággal beszélő határőr, így folytattuk is tovább utunkat.
Amikor átlépsz a magyar – román határon egyből észreveszed, hogy elhagytad Magyarországot. A Nagyváradig tartó kétszer két sávos út mindkét oldalát romos és elhagyott házak, gyárak szegélyezik a gaz észrevehetően megsokasodik és a Daciak is fel-fel bukkannak már. Az aszfalt sem olyan mint Magyarországon, de éppen épül a Nagyvárad belvárosát elkerülő gyorsforgalmi út, amelynek használható a pályája. Értem én, hogy a francia körforgalom jó dolog, de azért pár száz méterenkét és olyan helyekre is betéve egy óriásit, ahol semmi nem indokolja az egy kicsit bosszantó ezen a szakaszon, de végül hamar túljutunk rajtuk és már azt veszem észre, hogy a várost megkerülve kifelé haladunk Nagyváradból.
Innentől tényleg megszűnik a kényelmes autókázás, hiszen az autóút kétszer egysávosra vált és a falvak után falvak követik egymást. Az átlagsebességünk valahol 50 és 65 km/h-ra esik le a következő – saccperkábé – 400 kilométeren, vagyis egész nap az autóban fogunk ülni, kisebb nagyobb pihenő megállással. A táj még nem kiemelkedően lélegzetelállító, de egyre inkább dimbes-dombos.
Nagyváradtól 105 kilométerre állunk meg elsőre Bánffyhunyadon (Huedin) Nem tudjuk nem észrevenni a hatalmas bádogtetős roma kastélyokat, amelyek inkább mesebeli mézeskalácsos házakra emlékeztetnek, mintsem igényesen felépített építészeti remekművekre. Méretük elképesztő, a giccsparádé minden elemét felvonultatják miközben a házaktól méterekre már óriási gaz és rendezetlenség, a faluban egyébként pedig mérhetetlen szegénység mutatkozik.
A pihenőt ki is használjunk, hogy igyunk, együnk egy keveset majd pedig tovább haladjunk Kolozsvár felé. Az út ezen szakasza igencsak egyhangú, a falvak nem különböznek nagyon egymástól. Egy dolog ami szembe tűnik, hogy némely faluban óriási román zászlók lengenek, hogy még véletlenül se’ felejtsük el melyik országban is vagyunk. Az infrastruktúra hiánya ezt amúgy sem engedné, hogy elfelejtsük. Ezután már csak Kolozsváron (Cluj-Napoca) állunk meg, ahol véget ér az én sofőrködésem mára. A volánnál cserélünk és én is tudok 31 óra ébrenlét után egy kicsit pihenni. Kolozsvár előtt egyéb ki lehet kerülni a várost, de mi inkább keresztülmentünk, mert a városban egy rövid sétát terveztünk, de az időnk fogytán, így tovább haladtunk Marosvásárhely felé.
Az út most is olyasmi, mint az eddigiek. Itt is lassan haladunk, mert a falvakban 50 km/h a megengedett és alig kilépünk egy faluból már jön is a következő. Óvatosak vagyunk, mert régebben sikerült beleszaladni a román rendőrség karjaiba, így csak minimálisan lépjük túl a megengedettet. Szerencsére a legtöbb szembejövő autós villogással jelez, ha rendőrök tevékenykednek. A kisebb szerpentineken is éberen kell figyelni, mert igen sok öngyilkos jelölt száguldozik, akik lecserélték a Daciajukat egy erősebb nyugatira és nekik nincs sem záróvonal, sem előzni tilos tábla. Legalább is Ők így gondolják. Többször le kellett húzódni, hogy az előző kocsi ne ütközzön frontálisan a szembejövő járművel. A falvakon kívüli szakaszon aztán mi is megiramodunk, és Marosvásárhelyet (Targu-Mures) elhagyva már szinte karnyújtásnyira van az a 46 kilométer Bözödig.
Balavásárnál letérünk és egészen Erdőszentgyörgyig autózunk. Itt született a brit uralkodó Második Erzsébet ükanyja, Rhédey Klaudia és ennek megfelelően itt található a Rhédey kastély is. Számunkra pedig még azért érdekes ez a falu, mert innen kell letérni a bözödi víztározóhoz, amely a mai napunk első és egyetlen célpontja, mielőtt a szállásunkat elfoglalnánk majd Gyergyószentmiklóson.
Bözödújfalu a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban elárasztották egy új víztározó építésekor. A falut a Bözödről a Küsmöd-patak völgyébe települt családok alapították, első okiratos említése 1566-ból származik. Már a középkorban volt temploma. Ma római katolikus templom, amely azonban az unitárius templommal együtt víz alatt van. A falut 1910-ben még 679-en lakták, túlnyomórészt magyarok. Még a 2006-os kirándulásunk alkalmával a templom tornya és fala is megvolt, mára azonban a torony egy 2009-es viharnak köszönhetően összerogyott, a falakat alkotó téglákat pedig elhordták. Félő, hogy ha legközelebb újra erre járok, akkor már semmi nem fog látszódni a templom romjaiból.
A Bözödújfalusi-víztározó építése 1988-ban kezdődött meg, a gátépítés azonban már 1975-ben megindult, 1977-ben leállt, de 1984-től újra beindult. A gát 625 méter hosszú és 28 méter magas. 1985-ben elkezdődött a falu kitelepítése. 1994-re a falu két templomával együtt teljesen víz alá került. Mindössze 12 ház menekült meg az elöntéstől, melyekben negyvenen laknak. A falu első világháborús emlékművét 1996-ban kiemelték a vízből és a Tanorokba helyezték át. Minden év augusztusának első szombatján a falu egykori lakói találkozót tartanak. A falu különlegességét az adta, hogy katolikus, unitárius, ortodox és székely szombatos felekezet egyaránt megtalálható volt egy helyen.
Az egykori falu emlékét márványtábla őrzi, amelyen a lakosok nevei és a faluban gyakorolt vallások szimbólumai láthatók. A Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll:
“A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”
A mesterséges tó környéke is gyönyörű, bár ahhoz, hogy a vízben omladozó templomot egyáltalán megláthassuk, egy nyolc kilométeres poros, kavicsos földúton kell végigkocsikázni a tó körül, nagyjából 20 percen át. Viszont mindenért kárpótol a friss levegő és az élénkzöld pucér, teraszos dombok látványa.
A bözödi kitérőnk után újult erővel vágunk neki a maradék közel 100 kilométernek, amelyben át kell kelnünk A Bucsin-tetőn és azt megelőzően Szovátát és Parajdot is érintjük. Ezen a szakaszon már éberen kell figyelni, nehogy a fáradtság győzzön a volán mögött, és a Bucsin-tető szakasza ráadásul teli van szerpentinnel. Ez inkább éberen tart minket mint, hogy elaludnánk, de már közel van a cél, vagyis a szállásunk: Gyergyószentmiklós, ahova este 6 óra körül meg is érkezünk.
Remzső László – Kanada Világa
