Home | Hírek | Kanadából | Trinidad visszairányította Kanadába az anticionista szekta tagjait

Trinidad visszairányította Kanadába az anticionista szekta tagjait

A kanadai sajtó hónapok óta élénk figyelemmel és döbbenettel telve kíséri a Lev Tahor (Tiszta Szív) ultraortodox, haszid, anticionista zsidó szekta sorsát, akiket gyakran csak a zsidó táliboknak hívnak. A botrány főleg a szektában élő gyerekek miatt tört ki, mivel az életkörülményeik nem felelnek meg a kanadai normáknak. A szekta szekularizmus miatt Quebecből Ontarióba költözött, onnan a gyerekeket állami felügyelet alá helyező bírósági döntés elől menekülve néhány család Közép-Amerikába akart települni, de a trinidadi hatóságok visszafordították őket Kanadába.

A Lev Tahor tagjai szigorú szabályokat követve élnek, törvényeik felölelik az élet minden területét. A sajtóérdeklődés főleg a szektában élő gyerekek miatt vált esedékessé, ugyanis kiderült, hogy a kiskorúak életkörülményei nem felelnek meg az alapvető higiéniai elvárásoknak, a lányokat pedig már fiatal korukban, akaratuk ellenére férjhez adják idősebb férfiakhoz. A fő probléma abból adódik, hogy ezek a szokások természetesen ellentétesek a hatályos kanadai törvényekkel. Az illetékes hivatal megtette a megfelelő lépéseket, eljárást kezdeményetett a szekta ellen. A cél a gyerekek védelme, valamint az, hogy nekik is biztosítsák a törvényben előírt jogokat. A történet nyilvánosságra kerülése után számos szervezet aggodalmát fejezte ki a gyerekek sorsát illetően, sokan helyeselnék az állami felügyelet alá helyezésüket is.

Az említett szekta nem ismeretlen Észak-Amerikában. A szekta vezetője, Slomo Helbrans (vagy Elbarnes) eredetileg az Egyesült Államokban alapította szektáját a 80-as években és Brooklynban telepedett le. A 90-es évek elején gyerekrablás vádjával börtönbüntetésre ítélték, majd pedig az amerikai hatóságok kiutasították őt az országból. Izraeli állampolgárként vissza kellett volna térnie hazájába, de Kanadában menekültstátust kért és kapott, arra hivatkozva hogy mivel ő anticionista, ezért veszélyben lenne az élete Izraelben. A kanadai bevándorlási hatóságok kedvezően bírálták el a kérelmét, mivel az általa az USA-ban elrabolt fiú tanúskodott mellette. Ez a tanú nemrég beismerte, hogy 2003-ban ötezer dollárt kapott Helbranstól a pozitív nyilatkozatért cserébe.

saint-agatheA szekta eredetileg Quebec tartományban, Ste-Agathe-des-Monts településen telepedett le. Itt kezdődtek el a hivatalos vizsgálatok a 45 családot tömörítő, mintegy kétszázötven tagú szekta ellen. A szektával élő gyerekek száma meghaladta a százat. A több, mint egy évig tartó vizsgálatok kiderítették, hogy a külvilágtól teljesen elzárt emberek életkörülményei komoly kívánnivalókat  hagynak maguk után. Ekkor merültek fel először a gyerekek egészségével, fizikai- és szellemi fejlődésével kapcsolatos aggályok is. További problémát jelentett, hogy a provinciális törvényeknek megfelelően minden gyermek köteles részt venni a quebeci tantervben előírt oktatásban, de ez alól a szekta kivonta magát. A vezető, Slomo Helbrans nem képzett rabbi és több zsidó szervezet is elítélően nyilatkozott a Lev Tahorról, zsidó táliboknak nevezve őket. A B’nai B’rith Canada – a legrégebbi kanadai zsidó szervezet – szerint a Lev Tahor félreértelmezi a judaizmust. Frank Dimant, a fent említett szervezet vezetője reményét fejezte ki, hogy a hatóság elveszi tőlük a gyerekeket és megfelelően gondjukat viselik.

A szekta a rivaldafénybe kerülést követően gyorsan elhagyta Quebecet, majd a múlt év novemberében a délnyugat-ontarioi Chatham városában telepedtek le. Itt érte utol őket a bírósági végzés, miszerint 14, más források szerint 13 gyereket állami felügyelet alá helyeznek, aminek a célja a gyerekek felzárkóztatása lenne. Az állami felügyelet nem árvaházat jelent, hanem azt, hogy a kiskorúakat jiddis nyelven beszélő családoknál helyeznék el, biztosítva nekik a megfelelő környezetet, táplálkozást és fejlődési lehetőséget. Ekkor legalább két család elhagyta Kanadát, Trinidadon keresztül Salvadorba akartak menni, de Trinidadról visszafordították őket. A 14 érintett gyerekből hatan kerültek vissza Kanadába, a többiek már valószínűleg elhagyhatták az országot. Ezt többen kétségbe vonják, ezért a rendőrség részletesen átkutatta a szekta chathami lakóházait, de a gyerekeket nem találták meg. „A családok azért szöktek meg, mert féltek, hogy elveszítik a gyerekeiket. Mi egy vallásos, anticionista közösség vagyunk és régi szokásaink szerint akarunk élni. Ez sok gyűlöletet szül”-kommentálta a történteket Uriel Goldman, a Lev Tahor szóvivője. Hozzáfűzte még azt is, hogy a szekta Kanadában maradt többsége egyelőre Chathamben marad, mivel nincs hová menniük.

A Trinidadról visszatérőket a torontoi reptéri rendőrség azonnal őrizetbe vette. Uriel Goldman elfogultsággal és túlzással vádolta a hatóságokat, mert a tagoknak szerinte csupán az a bűne, hogy részesei a Lev Tahornak, ezért aztán „szinte háborús bűnösként kezelik őket”. Ezen felül Goldman az 1939-es Berlinhez hasonlította a jelenlegi állapotokat. Antonella DiGirolamo, a kanadai határrendészet szóvivője természetesen visszautasította a vádakat és kiemelte, hogy bizonyos előírásokat mindenkinek be kell tartania Kanadában.

A kanadai rendőrség nyomozásának legfrissebb eredménye, mely egykori szektások vallomásain alapul februárban látott napvilágot. Ezek szerint nem csak fiatalkorú lányokat kényszerítettek házasságra, de arra is volt példa, hogy külföldről, a kanadai bevándorlási hatóságokat kijátszva hoztak gyerekeket hasonló céllal. A szekta tagjai szigorú pszichológiai kontroll alatt álltak, amit a vezetőnek gyógyszeres kezeléssel sikerült elérnie.  Egy 17 éves lány pedig azt vallotta, hogy a bátyja megverte, az apja szexuálisan zaklatta és 15 éves korában erőszakkal feleségül adták őt egy 30 éves férfihoz. Egy másik tag szerint a gyógyszeres kezelést menetrendszerűen alkalmazták engedetlenség esetén, nem volt ritkaság az sem, hogy a fiatalokat megverték bottal, vagy szíjjal. A nyomozók elmondták, hogy a gyerekeknek valamilyen zöld porral kevert vizet kellett inniuk, valamint mindenféle pirulákat adtak be nekik különösebb indoklás nélkül. Pénz senkinél sem lehetett, azt mindig oda kellett adni Slomo Hebransnak. A szekta vezetői tagadják a vádakat.

Mivel a szekta eléggé újkeletű, több olyan felnőtt taggal rendelkezik, akik szekuláris családban nevelkedtek. Ezek a családtagok szintén aggodalmukat fejezték ki, mivel hosszú évek óta nem látták hozzátartozóikat. Mivel egy nagyon zárkózott társaságról van szó, egyelőre lehetetlen eldönteni, hogy vajon kényszerítették-e ezeket az embereket, vagy pedig önként csatlakoztak az ultraortodox közösséghez. Az USA-ban a gyerekrablás vádja is úgy vetődött Helbransra, hogy egy gyereket taníttatni küldtek hozzá a szülei, ő azonban megtiltotta neki, hogy bármilyen kapcsolatot ápoljon velük, így végül megszökött tőle. Éppen ezért a kanadai hatóságok vizsgálódása eddig a fiatalkorúak körül összpontosult.

(forrás)

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál