Home | Sport | jégkorong | A nagy derbi: Boston Bruins-Montréal Canadiens

A nagy derbi: Boston Bruins-Montréal Canadiens

A 2011-es Stanley-kupa győzteséhez látogat a Montreál Canadiens jégkorong csapata, amely utoljára 1993-ban hódította el a kupát, és azóta nem is nyert egyetlen kanadai együttes sem bajnokságot.  Az idei szezonban is inkább a Bostonnak van nagyobb esélye megnyerni a ligát, de azért ez az összecsapás így is kiemelkedik a többi közül, hiszen a két csapat örök riválisai egymásnak, amely mindig izgalmas és kőkemény játékot ígér.

Az egymás püfölése garantált

A két csapat játszotta egymás ellen a legtöbb mérkőzést az NHL történetében és a korai időkben a montreáliak nagy előnyre tettek szert bostoni riválisukkal szemben. Viszont ha az elmúlt évtizedet nézzük, akkor egyértelműen a Boston a sikeresebb csapat az NHL-ben, még akkor is ha az utolsó egymás elleni 5 mérkőzésükből 4-et a montreáliak nyertek meg.

A Bruins az atlanti divizói tabelláját vezeti és továbbra is szeretnék ezt a pozíciót magabiztosan tartani, míg a Habs (Montréal Canadiens) a negyedik helyről lépdelne feljebb. Azonban a jelenlegi jó forma és a hazai pálya előnye is a Boston győzelmét sejteti, hiszen a szezon legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyertek, a Canadiens pedig ennek éppen a tükörképe, vagyis elég rossz formában vannak ha az utolsó öt meccset nézzük. Csupán a legutóbbi Carolina ellenin tudtak nyerni, igaz azt legalább meggyőző játékkal és egy 5-0-ával teljesítették.

A mérkőzés helyi idő szerint január 30.-án lesz este 7 órakor Bostonban. (Magyarországon ez már, január 31 éjjel 1 óra)

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál