Home | A világból | Magyar Puli készül a Holdra (+Video, +Interjú)

Magyar Puli készül a Holdra (+Video, +Interjú)

Puli_To_The_Moon_1

Pulit a Holdra! A Google Lunar XPRIZE nemzetközi verseny keretében – ahol jelenleg 17 országból 21 versenytárssal kell megküzdenünk,  –  olyan robotot fejlesztünk, amely egy széles, a világ magyarságát összefogó támogatással három éven belül eljuthat a Holdra. A fiatal, mérnökökből és sok más terület szakembereiből álló csapat a napi munka mellett, önkéntesként vállalkozott erre a rendkívül nehéz feladatra. – Számolt be a Kanada Világa hírportálnak  Dr. Pacher Tibor, a Puli Space Technologies alapítója és a csapat vezetője.

Munkánkkal – amely  2010 júniusa óta már több, mint 30.000 órát tesz ki, és a holdjáró fejlesztése mellett a nagyközönség és a fiatal generációk tudományos érdeklődésének felkeltésére is kiterjed -, szeretnénk országos szinten is példát mutatni, és fenntartható, az egész magyarság számára maradandó értéket létrehozni.

A csapat eddigi fejlesztési eredményeivel és elképzeléseivel (innovatív, egyedi „botkerék“ kialakítás) már nevet szerzett magának a versenytársak között, és további nemzetközi projektekben is részt vesz: a Puli ez év februárjában az Osztrák Űrfórum által szervezett nagyszabású MARS2013 projekt résztvevőjeként tesztelte holdjárművének földi prototípusát több héten át a marokkói sivatag zord körülményei között. A tesztsorozatban Holdjárónkat a távolból irányítva olyan feladatokat hajtottunk végre, amellyel egyébként majd a Holdon is meg kell birkóznunk. Ez a mérföldkő jelentőségű esemény, melyet csapatunk sikerrel teljesített,  kiemelkedő rangot és publicitást kapott azáltal, hogy a MARS2013 projektben a Puli Space Mission Control Center-t, irányítóközpontunkat, Tarlós István Főpolgármester Úr támogatásával a budapesti Városházán rendezhettük be.

Puli-space-marokko

Puli a marokkói sivatagban

Projektünk következő fázisának középpontjában 2014 tavaszáig az űrképes prototípus rendszerek megalkotása áll; ezen belül holdjárónk további fejlesztésére és tesztelésére, a Föld-Hold kommunikáció kialakítására és az Irányítóközpont továbbfejlesztésére fordítunk kiemelt figyelmet. Novemberre tervezzük újabb kísérletünket a Hawaii szigetén található PISCES központban, ahol a NASA is rendszeresen hajt végre teszteket. Ismét Budapestről irányítva a Pulit, ezúttal a versenyt szervező XPRIZE alapítvánnyal együttműködve egy, a holdi küldetés teljes körű szimulációját szeretnénk megvalósítani. Az XPRIZE alapítvány célja, hogy a világ több pontján kialakítson egy-egy  Mission Control Centert a Holdverseny fináléjára. Ezzel az újabb projekttel szeretnénk világszerte megmutatni, hogy Budapest minden tekintetben az egyik legalkalmasabb jelöltje az egyik ilyen központ helyszínének.

Az innovációs kutatás-fejlesztés mellett kiemelkedően fontos számunkra, hogy népszerűsítsük a tudományos gondolkodásmódot és bátorítsuk a diákokat, hogy természettudományos / műszaki pályát válasszanak. Ennek megvalósítására eddigi ismerettejesztő tevékenységünket kiterjesztve, elindítjuk a Puli Országjárást is, melynek előkészítéseként már ott voltunk többek között a Jövő Hídján győri és debreceni rendezvényén, és részt veszünk számos további rendezvényen is. Ezek közül kiemelkedik a World Space Week  – Űrkutatási Világűrhét – nemzetközi programjában való részvételünk, többek között a szegedi Informatoriumban 2013. október 5-én.

Gábor Mónika, a Hungarian Succes Stories online magazinban Dr. Pacher Tibort, a Puli vezetőjét kérdezte az elért eredményekről és terveikről.

Mióta az első cikkem megjelent a Magyar Sikertörténetek között a „Pulit a Holdra” témában, a Dr. Pacher Tibor vezette csapat tovább fejlesztette Puli névre hallgató holdautóját, melyet 2015-ben terveznek a Holdra juttatni. Azóta is figyelemmel kísérem a csapat munkáját (ahogy az összes többi magyar sikertörténetes vállalkozást is), és most ismét abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Dr Tibor Pacherrel beszélgetthettem, hogy megtudjam hogyan halad a projekt, és jobban megértsem céljait és motivációit egy ilyen kivételes, innovációs küldetés vezetőjének.

Hungarian Success Stories (HSS): Tudna egy kicsit mesélni arról, hogy honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen vállalkozásba belefogjon?

Dr Tibor Pacher (TP): 2008-ban hallottam először a Google Lunar X PRIZE-ról, amikor megkeresett az egyik csapat, amelyik akkor már versenyben volt. Arról tárgyaltunk, hogy én is csatlakozzak hozzájuk, de úgy gondoltam, hogy ez egy kivételes alkalom egy magyar csapat indítására, hiszen rengeteg fiatal, tehetséges mérnökünk van, és velük mi is képesek lehetünk a feladat megoldására. Teljesen biztos voltam benne, hogy egy ilyen projekt csak sikeres lehet, és ezt ma is vallom: nincs mit vesztenünk, minden lépés amit megteszünk, az siker számunkra. Jó egy év gondolkodás és jó néhány kollégával való egyeztetés után, végül is  úgy döntöttem, belevágok! A Puli projektje hivatalosan egy gerilla marketing kampánnyal indult a neten; az első publikus blog bejegyzés talán a Knights of Cydonia Region blogon jelent meg. Rögtön nagy számban kaptunk jó jelentkezéseket, így a Puli csapata gyors növekedésnek indult.

Úgy gondoltam – és ma is meggyőződésem – hogy egy ilyen projekt nagyon fontos annak megmutatására, hogy hasonló dolgokat tényleg fel tudunk építeni ma Magyarországon, kooperációra és önkéntes munkára alapozva. Vagy, ahogy csapatvezetői mottómban még a projekt kezdetén megfogalmaztam: „kemény munkával, kitartással, alázattal és talán egy kis szerencsével magasra tehetjük magunknak a lécet, és elérhetjük, hogy a magyarok másként tekintsenek a Holdra a jövőben”.

HSS: Mire a legbüszkébb a Puli projekttel kapcsolatban mostanáig?

TP: Rendkívül büszke vagyok arra, hogy megmutattuk a szkeptikusoknak: „Yes we can!” – és három év kemény munkája után még mindig vagyunk, sőt növekszünk. Magyarországon sikerült egy egyre szélesebb rétegnek  projektünk fontosságát megmutatni, és a GLXP közösség megbecsülését is kivívtuk. Idén februárban  nagyon sikeres tesztsorozatot hajtottunk végre a marokkói sivatagban az Osztrák Űrfórum MARS2013 projektje keretében; jelenleg a következőre tesztre készülünk a Pacific International Space Center for Exploration Systems  (PISCES) közreműködésével Hawai’i Nagy Szigetén. Annak is nagyon örülök, hogy a Puli a 2014-es GLXP csúcstalálkozó szervezésének komoly esélyese – az is eredménnyeink elismerése, hogy egy ilyen tekintélyes esemény szervezéséért versenyben tudunk lenni.

Szintén nagyon jó érzés, hogy sok elismert céget meg tudtunk győzni arról, hogy érdemes minket támogatni. Természetesen a Csapatra is nagyon büszke vagyok, különösen azokra, akik már a kezdetektől fogva támogatják erőfeszítéseinket, hogy a Pulit a Holdra juttassuk. Ők pontosan tisztában vannak azzal, hogy egy maratoni versenyben veszünk részt, és itt a kitartás az egyik legfőbb erény.

HSS: És mi lenne az, ami nagy terhet tudna levenni a válláról projektvezetőként?

TP: Nagyon örülnék neki, ha lenne még két-három ember a csapatban aki büszkén, pozitív hozzáállással és lelkesedéssel vinné a fáklyát. Egy, egész Magyarországot átfogó, és a világ minden magyarját érintő összefogás pedig hatalmasat lendítene a Pulin a Hold felé vezetŏ útján.

HSS: Hogy halad a projekt az elért mérföldköveket és eredményeket tekintve?

TP: Sikeresen befejeztük a csatlakozási procedúrát és hivatalos GLXP Csapat lettünk 2011 februárjában. Azóta már megépítettük a Puli  rover prototípus I2.x szériáját – ebből kettő készült, I2.0 és I2.5 névvel. Felépítettük és élesben teszteltük Küldetésirányító Központunk infrastruktúráját és  alapvető folyamatait a MARS2013 misszió során, és ennek segítségével sikeresen „landoltunk” az I2.0 holdautóval a marokkói sivatagban, amely várakozásainknak megfelelően teljsetített.

Ezért úgy gondolom, bátran mondhatom, hogy sínen vagyunk, bár igaz, hogy boldogabb lennék ha az I2 fázissal hamarabb végeztünk volna és több funkciót tudtunk volna megvalósítani benne.

HSS: A következő mérföldkő tesztelési célból eljuttatni a Pulit Hawai’i-ra két csapattaggal együtt. A projekt ezen részéhez egy Indiegogo kampányt indítottak, aminek célja 10.000 USD összegyűjtése az útiköltségek finanszírozására. Tudna egy kicsit mesélni arról, hogy mit vár ettől az úttól, és hogyan illeszkedik ez a teljes projektbe?

TP: A hawai’i teszt nagyon fontos számunkra. A PISCES környezetben holdregolithoz hasonló porral, köves tereppel és hasonlókkal néz majd szembe a Puli. Ez ideális a holdi feladatok tesztelésére, a Mooncast gyakorlására és a holdautó alapvető kialakításának finomítására is. Azt is reméljük, hogy rengeteg fontos adatot szerzünk az Iteráció 3 fejlesztési fázishoz, és a jövőbeli, még összetetteb feladatok teljesítéséhez.

Ez az út a Mauna Kea-hoz terveink szerint  a nagy nyilvánosság által rólunk alkotott képet is pozitívan fogja befolyásolni; ez egy nagyon fontos dolog, amely segít a Pulinak támogatást szerezni 15 millió magyartól világszerte.

HSS: Tudna némi kitekintést adni a következő lépésről a hawai’i út után?

TP: Jelenleg az Iteráció 3 fázis közepén járunk, amelynek célja letesztelt, űrképes rendszerek létrehozása. Terveink szerint ezzel 2014 közepéig elkészülünk. Ezután a következő lépcsőfok a ténylegesen indítandó eszközök létrehozása: az Iteráció 4 2015 elejére-közepére készül el, pénzügyi adottságainktól függően. Jelenleg az indítást 2015 utolsó hónapjaira tervezzük. Bár egyelőre részleteket nem árulhatunk el, a legvalószínűbb, hogy más csapatokkal közösen indulnánk a Holdra.

A soron következő nagy kihívás az Iteráció 3 keretében rendszereink teljesen űrképessé tétele, amihez többek között rázni, forralni, fagyasztani és besugározni is kell az I3.x holdautót, emellett vákuumkamrában is helyt kell állnia. Eközben véglegesítenünk kell az utat a Holdig és a leszállási stratégiát, ami, mint ahogy az imént is említettem, szoros együttműködést kívánhat más GLXP csapatokkal.

HSS: A teljes projekt jóval többet jelent néhány ember álmának megvalósításánál – társadalmi feladata is van, hiszen szeretné népszerűsíteni a tudományos pályát a jövő tehetségei számára. Bár egyelőre valószínűleg korai megmondani, ön szerint képes a projekt a magyarok figyelmét erre felkelteni?

TP: Azt hiszem itt már eddig is jelentős sikereket értünk el. Három évünk alatt több ezer középiskolás diákhoz jutottunk el személyesen a szélesebb közönség mellett. Támogattunk egy tehetséges gimnazista csapatot, akik beneveztek és meg is nyerték a MoonBots 2012 versenyt – ők a Hungarobots Sopronban. Magyar nyelvű blogunkat 2012-ben a legjobbnak válaszotta a Goldenblog zsűrije a ’szakértői blogok’ kategóriában.

Jelenleg is bővítjük oktatási és közkapcsolati programjaikat az ország különböző pontjain. Bár egyelőre nem publikus, annyit elmondhatok, hogy egy nagyon tiszteletre méltó pártfogónk van a „Puli Országjárása” eseménysorozatunkhoz, úgyhogy megéri figyelemmel kísérni programjainkat a közeljövőben.

HSS: Az utolsó kérdés: Hogyan érzi ön? El fog jutni a Puli a Holdra 2015-ben?

TP: Természetesen, ragaszkodunk a célunkhoz, hogy eljuttassuk a Pulit a Holdra 2015-ben. Együtt sikerülni fog!

Mindannyian segíthetünk, hogy ez a kezdeményezés sikeres legyen

A Puli csapat, a 22 hivatalos Google Lunar XPRIZE versenyző egyikeként, számtalan lehetőséget ajánl együttműködésre, szponzorációra, egyedi megjelenésre és adakozásra. Ahogy a fenti interjú is említi, a csapat épp most indított egy Indiegogo kampányt 10 ezer dolláros céllal, hogy finanszírozza a rover és két csapattag kiutazását a Mauna Kea vulkánhoz Hawai’i-ra, ahol a tervek szerint a Puli rovert Hold-analóg terepen tesztelik. A Puli csapat bárminemű támogatásával egyúttal arra is felhívjuk a figyelmet, hogy az ilyen vállalkozások fontosak itt és most, és inspirációt nyújtanak a jövő generációk számára is.

További információkért a Puli Space csapatról látogassanak el a weboldalukra, rendszeres hírekért pedig csatlakozzanak Facebook csoportjukhoz!

 Jelen cikkünk angol nyelven is olvasható, ITT>>

Az interjú itt közölt magyar változatát a HSS szíves engedélyével közöljük. A fordításban nyújtott segítségért  Ravasz Mátét illeti köszönet.

Puli_Space_Technologies_2

Puli_Space_Technologies_3

 

 

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál