KV Blogoló – Öreganyád elmerengett… …mi bajom van, ha nincs semmi bajom?… …és mégis… mennél, elindulnál, hogy hová, azt nem tudod, csak mennél, valahová el, ahol kéklően köszönnek a hegyek, zöld nevetéssel a fenyőfák, ahol még az ég is rád ragyog… Magadtól menekülnél… …és persze, hogy nem tudsz…
Bárhová is menj, önmagad, a Leglényeged ott csücsül bent, valahol nagyon mélyen, és riadtan tekintget kifelé a szemeiden át a világba, miközben méltatlanul motyogja; anyám, én nem ilyen lovat akartam… Vagy egy adott helyzetben… ami még csak nem is helyzet… csak van… és adott… és helyhez kötött… és valamiféle csodára vársz… …ami persze, egy frászt jön neked, ide, bele a görcsösen összeszorított ökleidbe, és a még görcsösebben összeszorított szívedbe… egyik hangulati állapotból zuhansz a másikba, csak fekete és fehér van, neked már a szivárványt is lelopták az égről, és mindenki hibás, a politika, a haza, a család, a férj/feleség, a főnököd, a munkanélküliség, a pénztelenség, az eladósodás… …és ebben a tudati hozzáállásodban az Élethez senki nem tud neked segíteni szentem, még a Jó Öreg Isten sem… csak TE… Egyedül te segíthetsz magadon…
…no, persze, mit szövegel nekem itt ez a vén kurnyikovais férjhezmentmármarhája… szövegel, mert átélte… tehát teljesen tisztában van vele, hogy most mi a jó pöszmétét is élsz át, és hogyan is lehet innen kikászmálódni… Igazad van, ami nekem jó volt, mitől lenne jó neked… …csak attól, hogy működik…
Először is, célozd már meg azt a veszettül elhanyagolt szobát: a fürdőszobát… hozd rendbe magad… tusolj le, állj a vízpermet alatt akár 45 percet is, ha az neked úgy jó… dőzs van… egyszer egy évben megengedheted magadnak no… és bömbölj… hangosan… úgy, ahogy gyermekkorodban bömböltél utoljára, amikor még nem érdekelt, hogy ki mit szól hozzá, csak fájt, és ki akartad üvölteni… hát tedd! …és hagyd, hogy minden rohadtul mocskos szó elhagyja a szádat, végre, mondd ki, ami úgy nyomaszt belülről, hogy már azt érzed, hogy belefulladsz, és csak az álmatlan éjszakák maradtak azon az egyedül összegyűrt lepedőn… …és azt érzed, hogy megroggyannak a térdeid, és ott, a vízpermet alatt, térdre zuhansz a Mindenható előtt, hogy segítsen végre, mert te, mint ember, ezt már nem tudod Nélküle megtenni… …és hagyd, hogy a szavak a szívedből végre kiszabaduljanak, mint bányászok a sötét tárnákból egy szikrázóan verőfényes nyári délelőtt, és hunyorogva, felszabadultan kacagjanak a Jó Istenbe vetett bizalmadra… Nem baj, hogy feketék a szavaid, hogy sötétek, hogy fájók, hiszen a Fénybe jönnek elő – fürdeni… Veled szentem… Ritkán merünk úgy megnyilvánulni, mint a gyermek, mert szégyelljük még magunk előtt is – a saját mélységeinket… Mondd ki, hogy eltávozzon belőled, aminek már régen nincs helye, sem benned, sem az Életedben szentem… Ez után a tusolás után olyan fáradt leszel, hogy csak bezuhansz az ágyba, és ájultan alszol hosszú órákon át – miközben gyógyítanak kívül-belül csillagom… …és amikor felébredsz, igyál meg egy jó kávét, még ha éjjel két óra is van, nézz föl az égre, nézz szét a lakásban, és azt fogod látni, hogy valami megváltozott… Nem tudod igazán, hogy mi is, de valahogy tisztább lett minden… Te is… Adj Hálát a Jó Istennek, önnön Leglényegednek, és most h a l k a n rebegj el egy Hála Imát… …mindazért, amid van… ami vagy… amivé váltál… és amivé még váhatsz… Hát… egy jó zuhanyozásra föl!
A Szeretet vezessen… Áldott vagy Ma is… …Szívére ölel (és még ringat is kicsit); Öreganyád…
https://www.facebook.com/