Home | Hírek | Kanadából | Nem járatta iskolába a gyermekeit – eljárás indult egy anya ellen

Nem járatta iskolába a gyermekeit – eljárás indult egy anya ellen

A 35 éves nő három gyermekével Kanadába utazott, és nem gondoskodott arról, hogy ott a gyerekek iskolába járjanak.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy nővel szemben, aki nem biztosította három kiskorú gyermeke iskolába járatását – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint az asszony 2011. szeptember 1-jétől 2012. február 29-ig nem járatta gyerekeit iskolába, így igazolatlanul hiányoztak.

A pestszentlőrinci iskola bejelentése alapján indult nyomozásból derült ki, hogy a 35 éves anya tavaly november 24-én Kanadába utazott három gyerekével, hogy beteg nagynénjét ápolja, de ott a gyerekek csak hosszú kimaradás után kezdték meg az iskolát. A család 2012. június 4-én érkezett vissza Magyarországra.

Az ügyben a nyomozást a rendőrség már befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 
Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál