Home | Hírek | Így altat Orbán jobb keze: Trükkös Matolcsy

Így altat Orbán jobb keze: Trükkös Matolcsy

Hogyan lehetséges, hogy az egyik zsebünkből teszünk át pénzt a másikba, és mégis veszítünk? Nem ejtjük el, nem fújja el a szél, nem csúszik ki az ujjaink közül, és mégis szegényebbek lettünk. Hogyan történik mindez, mi ebben a felelőssége a kormánynak, és miért érezhetjük úgy, hogy Matolcsy György tényleg csak mesél?

A költségvetési bizottság csavart egyet a sárgacsekk-adóként ismert tranzakciós illetéken. Mivel kevesebb pénz folyna be azzal, hogy utalásonként 6000 forintban húznák meg az adó plafonját, valahonnan máshonnan kellett előteremteni a költségvetésbe már megálmodott bevételt. A kormány szereti a könnyen megjegyezhető összegeket, Matolcsy György kerek 100 milliárd forintot szedne be a bankok Magyar Nemzeti Banknál forgatott pénze után.

“Ha a kereskedelmi bankok adóznak, akkor adózzon a jegybank is” – hallatszott Rogán Antal, Az Igazságos szájából a magyarázat, ami lefordítva azt jelenti, hogy ha már kiveszünk egy halom pénzt a bankok (azaz: az emberek) zsebéből, akkor úgy fair, ha a sajátunkból is kiveszünk – hogy aztán az egészet betegyük a másik zsebbe. Azaz nem a bankok nyakába varrnák ugyanazt az adót kerülő úton, hanem az állam részét képező jegybanktól lapátolnának át forint milliárdokat.

Tekintsünk el a Nemzeti Tündérminiszter esti meséjétől, miszerint ha az egyik zsebünkből átteszünk 100 milliárdot a másikba, akkor 100 milliárddal gazdagodtunk. Ha ugyanis működne ez a varázsige, akkor Magyarország rövid úton igen gazdag ország lenne, csak gyorsan kellene ide-oda pakolni a milliárdokat.

Nyerni a trükkön nem lehet, veszíteni viszont annál inkább. A pénz nem a jegybank és az államkincstár között folyik el, hanem azon, hogy a magyar gazdaságpolitika egyetlen hitelesítő ereje, az IMF-hitelkeret délibábja lebeghet megint távolabb. Az elkeserítő ráadásul nem az, hogy az IMF és az EU újra ráléphet a fékre, hanem hogy a kormány minden bizonnyal pontosan tisztában van ezzel, és ez a valós szándékaikra utal.

Az MNB megadóztatása ugyanis az eredeti jegybanktörvény által biztosított eszközöknél is durvább beavatkozás lehet a független jegybank működésébe – ennek eldöntése az Európai Központi Bank joga. Ha az MNB lenyeli az adót, akkor a költségvetésnek kellene állnia a bank veszteségét, ha áthárítja, az burkolt kamatcsökkentéssel érne fel. Az EKB alapokmánya direkt módon nem tiltja a nemzeti jegybankok megadóztatását, azt viszont határozottan előírja, hogy egy bármi hasonló lépés előtt ki kell kérni a jegybank, illetve az Európai Központi Bank véleményét. Erről írt levelet pénteken Simor András Kövér László házelnöknek. Az MNB-elnöknek nem kellett sokat gondolkodnia a levél tartalmán, ugyanezt a levelet küldözgeti már hónapok óta.

Mivel az MNB esetleges veszteségét a költségvetésnek csak a következő évben kell megtérítenie, ezért Matolcsyék javaslata gyakorlatilag egy költségvetési trükk. Bevételt idén szerzünk, az okozott veszteséget jövőre fizetjük ki. Ha van, amire elkezd viszketni Brüsszel tenyere, az éppen az ilyen költségvetési bűvészmutatvány.

Ezeket a leckéket a kormány már rég megtanulta. A tananyag már legalább Magyarország 2004-es EU-csatlakozása óta ismert. De ha a kormány el is felejtette, az elmúlt nyolc hónapban akkor is nagyon sokszor emlékeztették rá: nem nyúlunk a jegybankhoz! Úgy tűnt, az IMF-tárgyalásokért folytatott küzdelemben a kormány mostanra teljesen megtanulta ezt a leckét, és az EKB, illetve az IMF elvárásainak tökéletesen megfelelő törvényt mutatott be. Most mégis az ellenkezőjét bizonyítja.

Könnyen elképzelhető, hogy a tündérminisztérium rádöbbent, a banki tranzakciók megadóztatása kissé eltúlzott, ha viszont korlátozzák, akkor nem lesz elég bevétel belőle – ezért találhatták ki az MNB-adót. A tervezőkön kívül ezt senki sem tudja. Abban viszont mindenki biztos lehet, hogy az elmúlt nyolc hónap után tisztában voltak a következményekkel: az EU és az IMF ezt nem nyeli le.

Egyik intézmény reakcióját sem ismerjük még, de ha az EKB a jegybankelnök esküjéről is vitát nyitott, akkor egy annál ezerszer durvább függetlenségsértés, és nyilvánvalóbb költségvetési trükk után aligha várhatunk megértést és elnézést. A tárgyalások elkezdése politikai döntés, a jegybanktörvény módosítása sem jogi vagy közgazdasági, hanem politikai feltétel volt. Dönthet úgy Brüsszel és Washington, hogy a magyar bűvészkedés ellenére leül tárgyalni, de hogy érdektelenül átsiklanak majd efölött, az szinte kizárt.

Az IMF-védelmébe kerülni bizonyára nem kényelmes a kormányok számára, mert szigorú ellenőrzés vár rájuk, hogy véletlenül se tudják mesékkel ámítani a gondjukra bízott embereket. Viszont olcsóbb is, mert jelenleg a magas kötvényhozamok miatt három negyedév alatt 75-100 milliárd forintba kerül az országnak az, hogy a kormány képtelen leülni a bajba jutott országok megsegítésére létrehozott szervezettel. Vagyis azzal, hogy a kormány a zsebeiben matat miközben gazdagodásról álmodik, valójában súlyos milliárdokat veszteget el.

Az IMF és EKB-levelek miatt a kormánynak számolnia kellett azzal, hogy a módosító indítvány jó eséllyel nehezíti az IMF-tárgyalásokat. Kedden Rogán Antal el is ismerte, hogy számoltak ezzel, a Mokkában azt mondta, vitákra számít az EKB-val, és biztosra veszi, hogy a kérdést előveszik az IMF-tárgyaláson. Márpedig ha tisztában voltak ezzel a kockázattal, akkor erre két magyarázat képzelhető el: vagy a biztos bukás tudatában vállalta fel a kormány a módosítót (névtelenül, a költségvetési bizottság álcája alatt), vagy pontosan ez volt a szándék, egy újabb ütközési pontot kreálni a tárgyalás közeledtével.

Egyik sem jelez jót. Ha az első forgatókönyv az igaz, akkor a kormány nem tartja fontosnak a megállapodást, pontosabban a lehetőségei mérlegelésekor előbbre helyezett egy teljesen átlátszó trükköt, mint a jegybanki függetlenséget az IMF-tárgyalások mielőbbi megkezdését. Ez tökéletesen ellentmond annak a lassan háromnegyed éve hangoztatott jelszónak, hogy minél gyorsabban meg akarnak állapodni a Valutaalappal.

Könnyen lehet, hogy a kormány pont az ellenkezőjében reménykedik, ez lenne a második magyarázat. Mint ahogy a törökök tették az IMF-fel, a magyar kormány is lebegteti a hitelkérelmet: amikor baj van, együttműködést mutatnak, amikor enyhül a piaci nyomás, ütközőpontokat állítanak fel. Ha ez a második ok a valós, akkor hallgathatjuk még a megállapodásról szóló szép szavakat, akár még tárgyalni is elkezdhetnek, de végeredmény az lesz, hogy érdeklődés hiányában az IMF-hitel elmarad.

forras: komment.hu

WpCoderX