Home | Hírek | Boldog Kanada Napot!

Boldog Kanada Napot!

A Kanada Napján arra az 1867-es júliusi reggelre emlékezünk, amikor a Brit Észak-Amerika Határozat életbelépésével, Kanadát négy tartományból álló, egyetlen országgá kiáltották ki. Július 1-e kanadai nemzeti nap, az ország a 142. születésnapját ünnepli.

A Nova Skócia gyarmatainak egyesülésével megszületett büszke állam egy ideig még törvényi és politikai függőségben maradt a Brit Parlamenttel, ám az évtizedek múlásával ez a viszony egyre-inkább elcsökevényesedett, majd teljesen megszűnt az 1982-es Kanadai Alkotmány lefektetésekor.

Magát az ünnepet még sokáig nem szedték nagy, piros betűkkel a kalendáriumokban, az átlagos kanadaiban egészen a 20. század elejéig elsődlegesen a brit identitás érvényesült, ami persze csak mérsékelt érdeklődést váltott ki a kanadai hazafiasság karakteres megnyilatkozásaival szemben. Hivatalos ünnepségre egészen 1917-ig, a konföderációs aranyévfordulóig nem is került sor, ahogy a rákövetkező évtizedekben továbbra sem. A ma tehát már, a Föld majdnem összes pontján tűzijáték fényben tündöklő juharleveles lobogó virtusa hozzávetőlegesen csak a II. világégést követő korszakból eredeztethető.

1958 július 1-ére a kanadai kormány már nagyszabású állami rendezvényekkel készült, ettől kezdve vált évenkénti látványossággá a Parlament Hill-en megrendezésre kerülő színes ünnepség is, amelyet tűzijáték és az egész éjszakán át tartó zenés-táncos mulatság követ szerte az egész országban. Az országgá egyesülés centenáriumára való készülődés szintén elhanyagolhatatlan mérföldköve a hamisíthatatlanul kanadai érzelmek öntudatra ébredésének, 1967. július 1-e már a független Kanada igazi születésnapjává érett a parlamentben és a kanadai polgárok szívében is. A hatvanas évek végére egyértelművé vált, hogy a nemzeti lobogó látványától fellobbanó büszkeség elvonatkoztathatatlan az állam mindennapi életének multikulturális tényeitől, Kanada a patriotizmus egy olyan ritka útját választotta, amely a minden mást elemésztő befelé égés helyett, a mindent eggyé ötvöző türelem és felelősség lángjává vált.

A ˝mindenki ünnepe˝

Ettől a nemes elvtől vezérelve, a kezdetben még csak Ottawa-ban megrendezésre került multikulturális koncertek, rövid időn belül Kanada Fesztiválként híresültek el, mely évtizedek óta elválaszthatatlan részét képezi a július 1-ei nemzeti ünnepnek. Kanada Napján a társadalom legkülönbözőbb közösségei és csoportjai egymást ünneplik, együtt. A legnagyobb városoktól kezdve, a legparányibb indián falvakig zene, és barbecue illat tölti meg a levegőt. Az utcán bemutatott zenés műsorokat tengeri és légi parádé kíséri, a Kanadában új hazára találtakat külön állampolgársági ceremóniával köszönti az ország.

Amilyen sikeresen felvette a harcot az etnocentrizmus ellen, éppen olyan decentralizált maga az államünnep is. A Kanada Nap köszöntésére egyszerűen semmilyen sztenderd forma, vagy elengedhetetlen ünnepi szokás, recept nincs, bár az események fókuszában általában Ottawa található. A társadalom tagjainak roppant sokfélesége ellenére, az ünnep akkor is súrlódások nélkül zajlik, ha nem mindenki ugyan azt a színű papírlobogót lengeti, vagy nem ugyan úgy festi ki az arcát. Ebben semmi ellentmondásosat vagy botrányosat nem látnak sem az őslakosok, sem a francia-kanadaiak, sem az angol-kanadaiak.

Kanada Nap, nekünk

A Kanada Napot évente megünneplik Londontól Sydney-ig, a Hong-Kong-i kanadai közösség ma éppen úgy ünnepel, mint a budapesti. A New York állambeli Buffalo július első napjaiban, az ontarioi Fort Erie-vel közösen rendezi meg a Barátság Fesztivált, összekötendő a három nap múlva esedékes amerikai Függetlenségi Napot a Kanada Nappal. Az ünneplésből hazánk is alaposan kiveszi a részét, Kanadában jelenleg több mint 315 ezren vallják magukat magyar származásúnak, a két ország közötti kapcsolat története egészen a 19. század végi bevándorlási hullámokig nyúl vissza. Sokat köszönhetünk észak-amerikai barátunknak ’56 kapcsán is, a forradalom után Kanada több mint 37 ezer magyar menekültet fogadott be, a függetlenségért vívott harcunk 50. évfordulójának alkalmából a kanadai képviselőház egyhangúlag elfogadott határozatban nyilvánította tiszteletét.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál