Home | Bevándorlás | Szigorodó kanadai bevándorlás

Szigorodó kanadai bevándorlás


Már idén késő ősszel vagy a tél elején érvénybe léphet Kanadában a szigorított menekültügyi rendszer, ha a képviselők háza által hétfőn megszavazott törvényjavaslatot a szenátus is elfogadja – mondta el a Magyar Nemzetnek a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője.
Keleta Gábor kifejtette, a jelenlegi szabályozásnál jóval szigorúbb rendszer létrehozásáról, az okokról folyamatosan tájékoztatták hazánkat. Hangsúlyozta, a magyar cigányok által tömegesen beterjesztett menekültkérelmek mindkét félnek gondot jelentenek, s a két ország kölcsönösen törekszik a helyzet megoldására. (A nagykövetség adatai szerint tavaly körülbelül 4500, az idei év első három hónapjában pedig nagyjából 700 magyar állampolgár kért menekültstátust Kanadában.)  írja az mno.hu
Hazánk arra törekszik, hogy Kanadában rákerüljön a jövőben elkészülő, biztonságos demokráciákat tartalmazó országok listájára. Ismert, az ezen szereplő államokból érkező személyek menekültkérelmét a kanadai hatóságok csak rendkívüli esetben hagyják jóvá. Keleta Gábor hangsúlyozta, hazánk szövetségese a NATO-nak és tagja az Európai Uniónak. – Lehet, hogy az életszínvonal nem nálunk a legmagasabb, ennek ellenére Magyarország vitathatatlanul demokratikus jogállam – hangsúlyozta.Mint arról az MNO beszámolt, hazug vádakkal teli dokumentumot adott be a kanadai parlament bevándorlásügyi bizottságnak a közép-európai cigányok befogadására specializálódott torontói Roma Community Center vezetője, Gina Csányi-Robah. A hazánkkal szembeni vádakat az Országos Roma Önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is visszautasította.

  • http://www.kszl.hu kszl

    Akkor most Kanada is rasszista, nemcsak Magyarország!

    • kutyás

      A magyaroknak nem a cigányt és a zsidót kellene szidnia.Ha nem vezetöit kellene irtania mert ők okozzák a problémát .Kanada nyugodtan elvihetné a cigány népséget elférne náluk.Vihetnék a haza árulo képviselöinket is

<
Scroll To Top