Home | Hírek | Megmozdult Miskolc

Megmozdult Miskolc

Két, szomszédos kanadai város versenyének indult, majd nemzetközivé vált a Kihívás Napja, amelyhez idén újra csatlakozott Miskolc. Az egészséges életmódot népszerűsítő akció keretében szerda este 9 óráig 15 perces sportolást várnak el a csatlakozóktól. Miskolc Debrecennel, Székesfehérvárral és Budapest IV., valamint XIV. kerületével versenyez azonos kategóriában.

A verseny 1982-ben indult útjára Kanadában, és a kedvező sajtóvisszhangnak köszönhetően rövidesen nemzetközi hódító útra indult a sportos életmódot népszerűsítő akció, amely 1991-ben érte el hazánkat. Miskolc korábban is részt vett, és idén újra beneveztünk. A polgármesteri hivataltól kezdve számos oktatási, nevelési intézmény, sőt még egy fitness centrum is csatlakozott, hogy Miskolc legyen kategóriájában, a 70 ezer lakosnál nagyobb települések közül a legsportosabb város. Az elvárás csupán annyi, hogy éjfél és este 9 óra között minél többen végezzenek legalább 15 percig tartó sportaktivitást.

kihivas-napja-120523ml_07.jpg

Az első nagy miskolci akciót már reggel fél nyolcas kezdettel megrendezték a Városház téren. A napindító bemelegítésen az iskolás diákokon, munkába menő polgárokon túl részt vettek a polgármesteri hivatal dolgozói is. Ezt követően napközben 15 perces időközönként nordic walking csoportokat indítanak a városháza új főbejáratától a szemben lévő Szent István térre.

Az egyik csoportot el is kísértük. A nordic walking – az az északi gyaloglás – tulajdonképpen síbotos gyalogtúrázás. Ennek megfelelően a tér parkosított részén, a fűben sétáltak a résztvevők, majd a parkoló melletti füves részen, a fák árnyékában gimnasztikáztak.

01kihivas-napja-120523ml_04.jpg

– Azért indultam, hogy erősítsük Miskolcot. Szoktam sportolni, aerobikozok, illetve télen síelek. A bot hasonlít is ezen utóbbi sportágra. Megyek a többiek után, csinálom, amit mutatnak – magyarázta gyaloglás közben Ducsai Dalma, a polgármesteri hivatal jegyzői kabinetjének munkatársa. Aki kedvet kapott a nordic walkinghoz még csatlakozhat az akcióhoz.

Amíg a gyalogtúrázást kis csoportokban végzik, ahogy az érdeklődők érkeznek, addig az akcióban részt vevő iskolákban, ovikban tömegével sportoltak a gyerekek, nevelők, tanárok. Így történt ez az Avastetői- Pattantyús Általános Iskolában is, ahol sporttagozatos diákok, Kiss Richárd, Dudás Erik, Győri Angelika, Sebe Patrícia és Bordás Krisztián vezetésével tornáztak.

kihivas120523_csl4.jpg

– Szeretek sportolni. A DVTK-ban focizok, az U14-es csapatban, csatár szeretnék lenni, de kézilabdázni és atletizálni is szoktam. Szinte minden nap hozzávetőleg három órát töltök sportolással. Ebben az iskolában sokan sportolnak – mondta Bordás Krisztián, aki szerényen elhallgatta, de egyik tanára elbüszkélkedett vele: korosztályában tavaly fittségi bajnokságot nyert. Nem lesz mindenki bajnok, de a diák és tömegsportnak nem is ez a fő célja, hanem az egészséges, sportos életmód megkedveltetése, a hasznos időtöltés.

– Korábban is minden évben megtartottuk a Kihívás Napját. Akkor is megrendeztük helyben, amikor Miskolc városa nem csatlakozott a versenyhez, ugyanis a miénk sportszerető iskola. Ma is részt vettek a közös sportolásban a tanító nénik és a tanárok is. Sok diákunk rendszeresen sportol, van testnevelés orientált osztályunk és fociakadémia is – sorolta Soltészné Széles Lúcia igazgatóhelyettes.


Cs. L.
Fotó: Mocsári L.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál