„Magyarország nem biztonságos a romák és zsidók számára”
By Kanada Világa - sze máj 16, 4:38 du.
- 26 Hozzászólás
- 3408 olvasta
- Tweet
A magyar cigányság és zsidóság helyzetéért aggódnak a bevándorlási és menekültügyi törvényének szigorítására készülő Kanadában. Karl Nerenberg kanadai újságíró és parlamenti tudósító blogjában azt írja, hogy az európai neonácik többnyire a muzulmánok ellen lépnek fel erőteljesen, míg Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában és legfőképp Magyarországon gyűlöletüket leginkább a romák ellen fordítják.
Karl Nerenberg kanadai parlamenti tudósító legfrissebb blogbejegyzésében azt kifogásolta, hogy az új kanadai menekültügyi törvény kidolgozását megelőző meghallgatásokra nem „szemtanúkat”, hanem az Európai Unió kanadai nagykövetét, Bernhard Matthias Brinkmannt hívták meg, aki egy szót sem szólt a romák európai „diszkriminálásáról és üldözéséről”, hanem csak arról a vonzó jólétről beszélt, amely a romákat Kanadába vonzza. Brinkmann hasonlóan nyilatkozott Helyes Imréhez, az ottawai konzuli hivatal vezetőjéhez, aki – ahogy azt korábban megírtuk – arról számolt be a kanadai parlament Bevándorlási Bizottsága előtt, miszerint a magyar kormány mindent megtett azért, hogy megszüntesse a szélsőjobboldal utcai megnyilvánulásait.
Ennek némileg ellentmond – idézi magyar forrásait a kanadai újságíró – hogy néhány héttel ezelőtt került sor egy újabb gárdaavatásra a Hősök terén, amelyet a rendőrség tétlenül szemlélt. Nerenberg szerint ennek tükrében hiba lenne Magyarországot „biztonságos országnak” nevezni az új menekültjogi törvényben.
Csányi-Robah Gina, a torontói Roma Közösségi Központ munkatársa – akit szintén meghallgatott a parlamenti bizottság – még május elején azt mondta, hogy „Magyarország már jó ideje nem biztonságos ország, és most egész biztosan nem az.” Csányi-Robah szerint az ország nem biztonságos a romák számára, és nem biztonságos más, nem roma csoportok számára sem, beleértve a zsidókat. Hogyha tovább romlik a helyzet, amit a legtöbb szakértő állít, akkor Kanada felelős lesz amiatt, hogy nem biztosít menedéket a roma menekülteknek a válság és felfordulás idején.
A roma vezető kifogásolta, hogy Kanada még mindig annak megállapításán fáradozik: éri-e üldöztetés európai országokban a cigányokat, holott ez szerinte világosan kiderül abból a jelentésből, amelyet idén februárban tett közzé Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Hangsúlyozta: a helyzetet több európai országban elemző Hammarberg-jelentés külön kitért arra, hogy Magyarországon a romaellenes gyűlöletet és a gyűlölet-bűncselekményeket „az ultrajobboldali Jobbik párt és a hadserege” ösztönzi.
Nerenberg felhívja a figyelmet, miszerint, bár a kanadai hírek tele vannak azzal, hogy a görög választásokon a helyi szélsőjobboldali párt hét százalékot ért el, a kanadai politikai és média elit mégsem veszi figyelembe, hogy a magyar Jobbik nem csak „egy populista, rasszista párt” amely hasonló a francia Nemzeti Fronthoz. Hiszen – Nerenberg szerint – Vona Gábor „nyílt csodálója Adolf Hitlernek” és a 20-as, 30-as évek fasiszta pártjaihoz hasonlóan a Jobbik a politikában és az utcákon is működik. Az újságíró a gárdistákat Mussolini feketeingeseihez és Hitler barnaingeseihez hasonlította, akik „hagyományos magyar náci színekbe öltöznek, és roma közösségeken masíroznak keresztül, inzultálva őket, esetenként ablakokat törnek be és félelmet keltenek.”
atv.hu / rabble.ca / MTI
- 26 Hozzászólás
- 3408 olvasta
- Tweet


Azt gondolom amíg ilyen és hasonló pártok alakulnak Magyarországon,mint a jobbik,azaz egy neó náci párt,addig valóban nincs biztonságban sem zsidó sem cigány,még azok sem kik pártállást foglalnak az űldőztettet etnikum ,emberei mellet.Én is kisfiam szem tanúi és elszenvedői voltunk a március 15-e gárda avatásnak,mert belénk kötöttek, hazáig futnunk kellet,..A rendőrségen tett bejelentésnek semmi értelme nem volt,mert nem tettek,és tesznek semmit a mai napig.Igen is van üldöztetés,megkülönböztetés minden területen,diszkriminálnak a munkahelyeken,hiába van meg ugyan az az iskolázottság,Hogy mit mond a kormány az csak kifelé mutat,kérdezzék meg az utca embereit,azok elmondják az igazat.Mi azóta a kisfiammal félünk,hogy mikor verik ránk az ajtót,mégsem tudok lépni ,Kanada irányába mert nincs annyi pénzem hogy ki mennyek,és a gyerekemnek félelem nélküli világban jövőt teremtsek.Itt Magyarországon a SZERETET az emberekben a másik ember iránt a nullával egyenlő,mikor a segítség nyújtás helyet úgy tesznek mintha nem is láttak volna semmit ott az emberek szívével,érték rendjével baj van.Szeretett nélküli a társadalom fő pillére mivé válnak kik alatta állnak.Azt gondolom ahol nincs szeretet megértés,ahol a bőre színét nézik ,és nem tudása értékrendje szerint viszonyulnak a fele barátaikhoz az emberek,ténylegesen nagy a baj…Üdvözlettel Georgina
Azt gondolom amíg ilyen és hasonló pártok alakulnak Magyarországon,mint a mszp dk lmp bajnai féle kilkk,azaz több neó náci párt,addig valóban nincs biztonságban sem zsidó sem cigány,még azok sem kik pártállást foglalnak az űldőztettet etnikum ,emberei mellet.
Sajnálatos dolog hogy nemzetközi szinten csak ilyen kevéssé ismerik a magyar cigányság helyzetét.Holott a harag ,a gyűlölet ordít ebben az országban .TV műsorban azzal példálóznak Jobbikos érzelmű emberek Hogy Bulgáriába karóval verték agyon a cigányokat!!Aztán még különböző válfajait adják elő hogy hol milyen módon vagy módszerrel toroltak meg cigányokon vélt vagy jogos sérelmeket .Az esetek millióit lehetne sorolni ahol nagyon súlyos etnikai sérelmek ,bűncselekmények sora történt.Aztán a többi szenvedés a minden napok ,Kínjai gyötrelmei, mikor vásárolsz,orvosnál vagy vagy éppen állást keresel, és minden hol a rosszat az elutasítást és az utálatot kapod .Ennek az országnak sajnos nagyon erős náci kötődése van .Amíg más népek szégyen foltnak veszik hazájuk történelmének fasiszta népirtó korát és tűzzel vassal küzdenek ellene ,hogy ne ismétlődjön meg a holokauszt , Magyarországon ezt törvényessé kívánják tenni.És most még a menekülési jogtól is meg fosztják a kisebbségeket. Remélem Kanada amely mindig is menedéket nyújtott az üldözötteknek most is úgy dönt hogy segít a bajba jutottakon.
Igenis van faji,-etnikai kérdés magyarországon Nem tudunk úgy élni,hogy tudjuk: itt vannak nácik, – fajtiszta urak. A politika nem tesz semmit,csak mond.Én már ma,akár éjjel is elmennék a családommal,csak lenne miből,de a kormány nem azon van,hogy boldoguljon a cigány is,mi csak kőzmunkára vagyunk jók, a csatornatisztítására,mikőzben egyik-másiknak szakmája van,de az nem kell.Rabszolgák vagyunk,éhes rabszolgák….
Karl Narenberg cikke megalapozatlan, hazug és félrevezető! Aki nem hiszi, az nézze meg a saját szemével, s ne ilyen megrendelt cikkeknek higgyen! Cikkezzen inkább a Palesztinokat ért attrocitásokról.
ez a gyűlölet ami magyar országon van az felháborító és tűrhetetlen remélem hogy canada olyan törvényt hoz hogy m o cigányságnak jó lesz!!!!!!!!!!!
T. Novák Úr!
Mégis milyen törvény kellene ahhoz, hogy a cigányságnak jó legyen? Mi a jó a cigányságnak?
Azok a cigányok, akik letelepedhettek Kanadában, azok most hogyan élnek?
Valaki készíthetne már egy riport filmet a Kanadában élő cigányokról.
van roluk riport film: http://www.youtube.com/watch?v=kIm8Rj-lJJ0
latod ennyit sem tudsz es megszolalsz cigany ugyben ez azert jellemzo a neohungarista luserekre!
Magyarországon nagyon is pártfogolva vannak a romák,nekik több kedvezményük van.Nem mindenki él vele de sokan kihasználják elferdített hazugsággal.Sajnálom az ártatlanul bűnhődő romákat,de higgyék el van alapja a megkülönböztetésnek.(saját tapasztalatom is)Vannak roma barátaim és ők is elítélik többségük viselkedését.Köszönöm a lehetőséget.Minden embernek szeretetet kívánok és azt adja másnak amit szívesen fogadna önmaga is.
kedves ilcsi legyszives ird mar le hogy mien kedvezményük van a ciganyoknak mert nem tudnak rola de de se csaladi se gyermekjoleti kedvezmeny nem jar tobb mint a magyaroknak fizetestol fugoen adjak a utobit vagy is ez ebed kedvezmenyt de ha tudsz mast az erdekes lene.
Ilcsi2469. Megtudnád mondani azokat a kedvezményeket, amiben többet kapunk mi cigányok????Olyat ,amit pl. TE mint magyar nem kapsz,csak én mint cigány.Várom a válaszodat.Mert kíváncsivá tettél.Én csak egy hülye cigány vagyok ,és nem értek ezekhez a dolgokhoz.Én ugyan is nem tudok ilyen lehetőségekről.De biztosra veszem hogy nem válaszolsz,mert te sem tudsz mondani ilyeneket.Egyet sem.Olyan hogy a magyar adózók pénzét kizárólagosan cigányok használják ,ilyen nincs, nem is volt .Sosem.De azért mondjátok,és beszéltek róla mintha lenne.Szóval várom a felvilágosítást.
gyűlöletet a baloldal szítja, bukása óta feltűnően.
De mivel is szítja a baloldal a gyűlöletet??Ők mondják hogy masírozzanak a Gárdisták?? Ők hozták létre a gárdistákat??Nem a FIDESZ Hagyja őket az utcára vonulni??
Hajrá Gyurcsány.Akinek ez fáj ,az ne olvassa.Hülye nácik.Jó hogy már nem Gyurcsány miatt van a rákbetegség is.
Vegyél magadhoz cigány családokat élj velünk nap mint nap etessed őket ,adj munkát nekik, sőt majd meghálálják a házad körül szarják ,lelakják a házadat ,kirabolnak ,ne csak sajnáld őket ,tegyél értük , tapasztal meg a velük való együtt élést
szerintem nem kéne mindenkit egy kalap alá venni mert te csak ezt az oldalukat ismered. nagyon sokan vannak akik iskolázottak meg diplomájuk van
…..de azok nem sírnak, dolgoznak,nem segélyből élnek, nincs 10 gyerekük fürdenek………..ugye?
Hogyne sírnának ,amikor nincs munkájuk,és nem tudják etetni a gyermeküket.És tudod miért nincs munkájuk?? Mert ilyen emberek élnek az országban ,mint te is.Tisztelet a kivételnek.Van rengeteg ,rendes magyar ember.Őket sokra becsülöm.Te azt hiszed hogy magyarok nem állnak sorban segélyért????,Voltál már te segélyért?? Ha voltál akkor tudhatod hogy sokkal több magyar áll segélyért mint cigány.És azt is hogyha adható egy segély a cigánynak majdnem mindig kevesebbet adnak, mint egy ugyanolyan körülmények között élő magyarnak.Ez akkor van ha ők maguk állapítják meg kinek mennyit adnak.Vannak a fix összegek, azok mindenkinek egyformák.Ne sírjál annyit .Te is benne vagy a pakliban.Te is mehetsz még segélyért.Akkor mit fogsz majd mondani.
Valóban jó lenne ha a Kanadai kormány másképpen döntene,és adna teret még a menekült áradatnak.Bár gondolom okuk van arra hogy ,be csukják a kapuikat a Magyarországi kisebbségi áradatnak.Halottam egy smást,tipikus hogy az olyanok akik itthon sem éltek példás életet ott kint is csak le járatják a kisebséget,ezáltal akadályt gördítve a ténylegesen menekülni vágyok számára.Igen valóban jó lenne látni hogyan élnek kint a romák,a jók és a nem jól viselkedők is.Mert a videók keringnek különböző hír portálokon ami nem jó fényt vet az ithón maradottakra.Üdv Georgina
szia georgina en kint elek kanadaba 1 eve en ugy latom hogy sokkal normalisabban elnek itt vanak persze itt ojanok akik kovetnek el bunt, es sajnos a normalis ciganyok iszak meg a levet it is.
Magyarország lassan már a gádzsók számára sem lesz biztonságos. Főleg a 80 éven túliaknak.
Ne keverjük a Zsidót a cigánnyal!
Bár mind a kettő egy kisebbségi népcsoport ami a népköztársaság felbomlása előtt nem volt kihangsúlyozva mint ahogy a szláv és szerb és német kisebbségek sem! Magyarok voltak “Mindannyian Magyar állampolgárok” akik Gyakorolhatták nemzetükhöz való kötödésüket!A rendszerváltás ezt megszüntette és kisebbségeknek tüntette fel őket ami csúsztatás mintha szívességi feladatokat látnának el ezekkel a Polgárokkal szemben az Anya országoknak!A kettős állampolgárság is tovább tagolja mintha nem is elsősorban magyarok lennének! A Zsidók amitől mások, hogy felekezeti kisebbség is így könnyebben asszimilálódnak bár a kötődöttségük fenn marad történetük eseményei szintjén! Egy nép ami élni szeretne akik mindig áldoznak ezért és akiket mindig elő lehet rángatni, hogy a tolvajok valakit okoljanak!
Talán a szociális ellátás szintjén és figyelmen kívül hagyhatok és máris szebb a statisztikánk! Egy szemét szemlélet váltás lett a rendszerváltás helyett ! A hatalmas pofátlan lopások “lobbik” és bűnöző csoportok pártolói Lakás maffiák Birói támogatói és lefizetett kényúrak kiszolgálói a rendőrruhákba menedéket talált-csalók támogatói!Mindannyian áldozatai vagyok egy kisebbségnek és hogy ki van jobban kiszolgáltatva az már csak attól függ a sor ha körbeér honnan nézzük! Egy bünözői szisztéma szerint felállított valamiben élünk!Kit okolhatunk? Német,Pozsgai,Pintér,Horn,Gyurcsány,Orbán 80-óta az egész parlament! Keresztény vagyok és csak az igazak miatt kérem hagyjuk a Zsidókat élni!
Igaza van Zsubácsi, ne keverjük!
S javaslatát figyelmébe szeretném ajánlani mindazoknak, akik előszeretettel szeretik keverni, mint pl. a fenti cikk írójának.
Tisztelt nem “Nem hülye”!
A palesztinokat ha nem tömnék hülyére segélyekkel talán dolgozásra is rákényszerülnének!
A zsidó emberek elhagyták otthonaikat a békesség kedvéért igaz ledózerólták lakhelyeiket! Azóta már nem kell nekik. A rengeteg segélyt fegyverekre költik.Igen valóban amikor iskolás buszokat robbantanak terroristák olyankor persze indítanak ellen akciókat!Menekült táborokat tartanak fenn csak azért, hogy indokuk legyen segélyekre amiből már normális otthonokban lakhatnának! Libanoni állampolgárokat kérdezzétek meg akik nálunk tanulnak!Ők őszintén beszélnek a palesztinokkal való együtt élésről.Az arab világ semmirevalói mert így nevelik őket már fegyverrel a kézbe születnek!Tömegekbe robbantják fel magukat, hogy provokálják Izraelt!-utána meg mutogatnak ha egy gyereket agyonlőnek az Izraeliek akinek palesztin szülők adtak fegyvert a kezébe.
Ajánlom figyelmébe ezt a aprócsk pl. ezt a cikket:
http://www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5hzG0fTr6sqqDxnuMtDcsBLisiI2Q?docId=CNG.605297c60c7fe4592c03dee29f28e996.cd1
A munkához való jogot vissza állítani! Ilyen egyszerű! Persze ehhez találni kellene foglalkoztatási lehetőségeket! Akkor nincs kibúvó!Vagy dolgozik a Gazsi is vagy megy Baracskára!Igaz ha alaphelyzetből kiindulva is kilátástalan! Oda kéne munkahely,oda kéne utazási feltétel és erre kőltség!-ezután a bejárás számon kérése! — -míg ezek nincsenek nincs miről beszélni!
egyértelmű igazad van!!!!!!
Munka? Ma szinte az egesz vilagon a munkahlyeteremtes a legfontosabb a kormanyok feledatai kozott, tehat nem olyan egyszeru a munkehelyeket megteremteni, fenntartani ahogy egyes emberek elkepzelik. A kulonbozo kozhasznu nyavajak meg semmit sem oldanak meg max elodazzak a meglevo gondokat, bajokat. Nem a ciganysag tehet arrol ami most az orszagban vegbemegy nekik van legkevesebb felelosseguk ebben! Viszont jo felhasznalni oket az igazi gondokrol elterelni a figyelmet, a sok primitiv embert konnyu megetetni a cigany problemakkal…
2002-2010 közötti gyurcsany regnálása alatt több mint egy millió munkahelyet szüntettek meg , gyurcsányhoz kell menni ott követelni ,elszámoltatni a hiányzó milliárdokkal ,kiknek a külföldi számlájára folytak el a felszedett adósságok …
Nagyon helyes, hogy a kanadai kormánynak végre megjött az esze és beszünteti az ingyenélő cigányok kanadai állampolgárok által történő eltartását. Hiszen ha valóban menekülnének a romák és még dolgozni is szeretnének, bármely európai uniós országban szabadon letelepedhetnek és DOLGOZHATNAK. Senki nem tiltja meg nekik. Sok nem cigány magyar állampolgár is így tesz. A különbség csak az hogy a cigányoknak eszük ágában sincs dolgozni, ezért képesek utazni több ezer kilométert európai unión kívüli országba is, mert tudják, hogy ott eltartják őket ingyen az eljárás alatt is. Ez elég tisztán látható volt eddig is. Szó nincs menekültekről, egyszerű ingyenélőkről beszélünk. Most ezt Kanada Kormánya megszüntette, jogosan. Nem kell ezért felháborodni. Kanada Kormányának kötelessége a kanadai állampolgárok érdekeit figyelembe venni, nem pedig az ingyenélő cigányokét. Nem dühöngeni kell, hanem lehet menni bármely európai uniós országba DOLGOZNI.
Barátom neked nagyon komoly mentális problémád van! Sürgősen kezeltetni kellene magad.Amíg volt munka lehetőség,azt ki is használták a cigányok,már aki tudott dolgozni.Nagy baj van a látásmódoddal,mert másképpen észrevennéd,hogy igen is tendencia az,hogy nem alkalmazzák a romákat! Jelenleg Magyarországon kb 6-700 ezer ember van, aki kb havi 20.000 ft-ból kénytelen tengődni.Ez nem mind cigány! Na már most ahhoz,hogy te valamelyik uniós országba ki menjél dolgozni,első sorban nyelv tudás kell,másod sorban jó szakma,és végül nem kevés pénz!Ha ez meg lenne az embereknek,akkor nem sokan maradnának az országban!Mivel a Genf-fi egyezmény szerint Canada az egyetlen befogadó ország a világon,akkor nyilván való,hogy oda menekülnek.Érdekes hogy ide Canadába szép számmal jönnek fehér emberek is, nem csak cigányok otthonról!Ha már egy ilyen nagy mértékű ki vándorolásról van szó,akkor az anya országban nagy a baj! Már pedig sajnos tényleg nagy a baj! Úgy hogy gondold meg, mit írsz!
Hogyan lehet rasszizmus magyar országon .A miniszterelnökünk cigány a parlamentünk tele van zsidóval és cigánnyal.Miről beszélünk.Cigányok seggéjeken élnek.A zsidók felülröl pusztitják a magyart a cigány meg alulrol .mi meg etetjük öket és tapsolunk nekik.
T.atuska és kutyás nem tudom hogy hány évesek vagytok,hogy ennyire sületlen felfogásotok van az életröl.vegyetek példát zsubácsirol aki valoban az igazat irja,mert a rendszerváltás előtt az-az ember kerűlt börtönbe,aki nem dolgozott,ma viszont az kerül be, akinek nincs munkája és feketén dolgozik,ahhoz hogy becsületesen eltartsa a családját.ez nem cigány probléma,de az már annál inkább ,hogy a kormány nem tesz semmit a rasszizmus,diszkriminácio és az űldöztetések ellen.a rendszerváltás előtt nem volt ez a gyűlölet az emberekben,minden ember egyenlő volt.hozzászolásaitokbol itélve eddig még nem ért benneteket atrocitások,megaláztatások,megvetések és kirekesztés a társadalombol.senkinek nincs joga ember társai felett pálcát törni a bőre szine miatt,főleg nem egykalap alá venni őket!mint tudjuk a világ minden táján vannak bűnözők ,igy ez alol a cigányság sem kivétel és ők sem szentek.de becsmérelni más embert ,mert nem fehér a bőre?-és ezért űldözni,számomra ez embertelenség .sőt NAGY BŰN.
gyűlöletet baloldal szítja
Az ezt megelőző “emúúútnyóóóócévben” sajnos azért a Fidesz ezt is jobban csinálta.
az elmult 8 gyalázatos 2002-2010 évek az mszp-szdsz kormányához kötődik ,nép kifosztása ,nép veretése , hazudozó kádári pribékeket ismét a nyakunkra akarja Amerika ültetni ,vegye magához obama elvtárs,majd megmutatják magukat a vörösök .
Ne csak célozgass ,konkrétan kik volta azok akiket üldöztek ,vagy kínoztak ,azt se tudod mit firkálsz összevissza ,,azok a cigányok akik utlaput kötöttek a lábukra nem dolgozni mentek hozzátok hanem igyen élősködni , az öreg kertészre gondolsz , megunta a magyar moslékot , túl jól ment az élete ,de visstaért ,a hugyoskörte még se olyan rossz mint aminek nyugaton rágalmazta,magyar moslék a szájaizibe maradt hiányzott neki ,volt pofája vissza jönni.
A Kanadában tartózkodó roma, zsidó vagy más nemzetiségű honfitársaink mutassák be a Kanadai Magyar Hírlap weboldalán jelenleg is olvasható levelet… melyet Barcsa-Turner Gábor, a HVIM újnáci szervezet alelnöke írt az Ottawában szerkesztett internetes újság szerkesztőinek és a külföldön élő magyaroknak.
http://kanadavilaga.com/2012/08/17/a-kanadai-magyar-hirlapnak-uzent-a-hvim-alelnoke-ne-gyertek-haza-soha/
Elpusztítottuk a választott népet, a valóban választottat, mert nagyot alkottak és csodálatos embereket adtak a világnak megváltoztatva azt.
Ezek az emberek érezhetően hozzájárultak az élet minden területéhez:
a tudományhoz, a művészethez, a nemzetközi kereskedelemhez, és mindenek felett a világ lelkiismeretéhez. A zsidóság a világ népességének 0.02 %-a…129 zsidó kapott Nobel dijat…Összesen a Földön hány ember kapott??? Után a lehet nézni!!! A Stílus Maga Az Ember…
SZERINTEM MINDENKIT UGYAN AZON PALCAVAL KELL MEGMERNI .. ELVEGRE EZ A DEMOKRACIA FO ALAPELVE.. DE SAJNOS MAGYARORSZAGON EZ NEM ERVENYES … VAJON NEM AZOK TESZIK TONKRE A MAGYARSAGOT AKIK MILIARDOKAT LOPNAK KI A MAGYAR KASSZABOL?? ELKENE GONDOLKODNI AZON HOGY A CIGANYSAG GYULOLETENEK VAJON MI ALL VALOJABAN A HATTEREBEN … MEGLATASON SZERINT FIGYELEM ELTERELES .. A CIGANYSAGBAN AZ A BAJ HOGY NEM TART OSSZE SEHOL A VILAGON .. 1 FECSKE NEM CSINAL NYARAT …
szerintem vannak Kanadaban rendes tiszteseges romak es vannak eloskodos segilyesek akiknek eszuk agaba nincs elmenni dolgozni,csak kihasznaljak Kanada johiszemuseget!!!! Na ezeket kene azonal hazavagni,es csak azok a romak maradjanak akik tenyleg meloznak itt kint,akar csak a magyar ember. Uszitani felesleges meg kettos mercerol beszelni,mert nem a borszin itt a lenyeg a hanem a roma mentalitas,ami a roma tarsadalom fekelye.A romaknak is be kene mar latni,hogy van elet a segilyen tul is,CSAK EL KELLENE MAR VEGRE HUZZNI DOLGOZNI ONSAJNALTATAS HELYETT!!! Kedves romak,lehet engem ocsarolni,de csak a frankot mondom,es hozza teszem: NEKEM VAN KET ROMA MUNKATARSAM ITT KINT ES SZORGOSAK-DOLGOSAK,DE OK IS MEGMONDJAK A FRANKOT ,MISZERINT A ROMA TARSADALOM NAGY RESZERE EZ ABSZOLUT NEM JELEMZO,INKABB A LOGAS,A SEMMIT TEVES,AMIBEN NEM FARAD EL AZ EMBER. Sajnalom,ha valakit megbantottam,csupan a sajat velemenyemet irtam le e temaban.
Ugyan már….aki itt él kanadában tudja hogy miket művelnek itt is a cigányok. Itt is csak ingyen élősködnek, és lopnak csalnak hazudnak! Csak nézzetek utána a neten, csak pér cikket…..Megszámolnám én 1000 cigányból pl hány dolgozik itt!!!!!! Ha ők is beállnának a sorba és dolgoznának becsülettel, és normális életmódot fojtatnának, akkor igen valóban védjék őket. De amíg ezt az életmódot követik, visszaküldeném őket a származási országukba inkább az egész világról! Ne mások életét keserítsék meg! Már magyar országról lassan miattuk menekülnek el a Magyarok!!! Ez felháborító….nem mer már az ember kimenni nem csak este hanem már nappal sem egyedül az útra miattuk???? Mi lett már magyarországból???Egy elszaporodott féreginvázió tartja rettegésben az őslakosokat?????
A feketekrol ne is beszeljunk akik elozonlik az orszagot es 5x tobben vannak mint a magyarok budosek koszosak es valahogy mindegyik megkapja a papirt hogy maradhat!!Ez vagy kivetelezes vagy egy kalap ala veszik az osszes gipsyt meg azt is aki normalisan el es aki jo okkal jott ide!!
.. KOMMANDÓSOK FOGTÁK EL A ROMA GÁRDA VEZETŐJÉT
Csütörtök délután kommandósok fogták el és vették őrizetbe a Roma Gárda vezetőjét, a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferencet – értesült a Dunántúli Napló.
Szerdán a Roma Gárda néven önvédelmi egyesület alakult Pécsett. A szervezet a cigányok, zsidók és minden más, fenyegettségben élő kisebbség érdekében kíván fellépni.A Dunántúli Naplónak a rendőrség a csütörtöki elfogást nem erősítette meg.
Az index.hu információi szerint Bagó Ferencet a Terrorelhárítási Központ munkatársai állították elő azért, mert bűncselekményt követett el azzal, hogy büntetett előéletűként szervezetet alapított.
Csütörtökön egyébként sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Gárda ellen összefogó cigány egyesületek a pécsi Esélyek Házában.
Daflics ezredes ismét hangsúlyozta, szeretné megvédeni népét a támadásokról, és bár igaz, hogy büntetett előéletű, szerinte ez a Magyar Gárda több tagjáról is elmondható. Hozzátette, mióta megjelent a nyilvánosság előtt, horogkeresztet festettek a házára, a Facebook-profilját pedig feltörték, így oda már be sem tud lépni.
Hegedűs István, a megyei cigány önkormányzat vezetője azt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak, elhatárolódik a szerveződéstől, s azoktól is, akik támogatják, szerinte utóbbiaknak nincs helyük a közéletben.
————————————————————————————
„Roma Gárda” néven önvédelmi egyesület alakult Pécsett, a magát csak Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenc vezetésével. A büntetett előéletű férfi a Facebookon toboroz tagokat.
Bagó Ferenc a Dunántúli Napló érdeklődésére úgy fogalmazott, a cigányok, zsidók és minden más, fenyegettségben élő kisebbség érdekében kívánnak fellépni: ahol támadás éri őket, vagy fenyegetés, ott megjelennek, és fenntartják a rendet addig, amíg nem érkeznek meg a rendőrök.
A lopásért elítélt, bűntetett előéletű férfi azt ugyanakkor cáfolta, hogy fegyverek vásárlására indítottak volna gyűjtést, ez a hír magyarázata szerint egy félreértésen alapul.
Az egyik közösségi oldalon viszont ez a felhívás szerepelt: „Dományokat is kérek elég ha 10-forintot elég ha 50-et minél több van annál erősebbek vagyunk a fegyverekért és a további dolgokért akik ezt a harcot támogatni szeretnék mint anyagilag vagy bármivel ami hasznos célra való a mi védelmezésünkre azt szívesen bele adom De a saját VAGYONOMAT IS FELÁLDOZOM A BÉKESSÉGÉRT ÉS A SZABADSÁGÉRT!!!!!!!!!!!!”
A Pécsi Cigányok Egyesülete együttműködési megállapodást kötött más szervezetekkel, többek között a mohácsi kisebbségi önkormányzattal és a Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel. Utóbbi vezetője azt mondta, jelenleg összesen három-négyszáz tagjuk van, de hat-nyolcezer új belépőre számítanak. Országszerte toboroznak.
Bagó Ferenc gyakran frissített Facebook-oldalán dokumentálta azt is, ahogy gyertyagyújtással és virággal emlékezett meg Bándy Kata gyilkosságáról a pécsi pszichológus egykori lakóhelye előtt. Mint írja, szívből sajánlja, ami történt, de egy ember miatt nem okolható a többi roma – és hogy ügyéért akár vagyonát és életét is feláldozná.
MHO/Index.hu/bama.hu
Bizarr magyar menekültek játszanak a kanadaiak türelmével
http://www.romnet.hu/hirek/2011/11/20/bizarr_magyar_menekultek_jatszanak_a_kanadaiak_turelmevel
“Meg kell akadályozni, hogy a romák 12 évesen szüljenek”
http://mno.hu/hirtvkulfold/meg-kell-akadalyozni-hogy-a-romak-12-evesen-szuljenek-1103306
MAGYARORSZÁG TERÜLETÉNEK FELOSZTÁSA.
Magyarország területe a világháború előtt 325. 000 km2 volt – ebből Trianon elvett 232. 000 km2-t.
A trianoni békeszerződés elvette az ország területének kerek háromnegyed részét (72%-ot)
Területi felosztás
Magyarország lakosságának felosztása
Magyarország lakossága a világháború előtt 20886000 lélek volt – ebből Trianon elvett 13370000-t.
A trianoni békeszerződés idegen uralom alá vette az ország lakosságának kétharmad részét (64%-át).
Lakosság szerinti felosztás
A földrajzi és gazdasági egységet alkotó Magyarországot a nemzetiségek felszabadítása címén darabolták fel.
A trianoni békeszerződés és a nemzetiségek „felszabadítása”
Mit is jelent valójában ez a „felszabadítás”?
„Felszabadítottak” 1702000 tótot úgy, hogy őket cseh uralom alá helyezték és velük együtt cseh uralom alá helyeztek 1874000 egyéb nemzetiségűt.
„Felszabadítottak” 2800000 románt, úgy, hogy 2465000 más nemzetiségűt román uralom alá helyeztek.
„Felszabadítottak” 1029000 szerbet, de úgy, hogy 1727000 horvátot és 1366000 más nemzetiségűt szerb uralom alá helyeztek.
„Felszabadítottak” 232000 németet, de úgy, hogy velük 126000 egyéb nemzetiségűt is osztrák uralom alá helyeztek.
Végeredményben tehát a 13370000 elszakított lakosnak csak 30%-a összesen 4100000 lélek, azonos nemzetiségű a „felszabadítókkal” alig 25% az a 3400000 lélek, amely velük rokon nemzetiségű. De 5700000 lélek vagyis az elszakított lakosság 45% teljesen idegen uralom alá került.
Csak egy példa a Magyar-Csehszlovák határról:
Ezt a kereken 7000 km2 területet, amelynek a lakosságában 95% a magyar és csak 5% a nem magyar, azért kapcsolták Csehszlovákiához, mert a csehek a Duna vonalát kívánták határnak.
ESZTERGOM VÁRMEGYE
területi veszteségei
Apponyi Albert vezetése alatt Párizsba kiküldött magyar békedelegáció az első pillanattól kezdve azt követelte és kérte, hogy népszavazás döntsön az elszakításra ítélt területek sorsa fölött.
A legfelső béketanács a fölosztásra ítélt Magyarország egyetlen részében sem rendelte el a népszavazást. A trianoni békeszerződés ratifikálása egy ponton, Ausztria irányában nem zárta le a határkérdés megoldását. A magyar delegáció 1921. június 19-én azzal a kéréssel fordult a francia bizottsághoz, hogy a Nyugati-Magyarország határainak megállapítását halasszák el. Ausztria azonban nem volt hajlandó a megegyezésre és követelte a vitás terület kiürítését. Helyi fegyveres csetepaték befolyásolták Nyugat-Magyarország további sorsának alakulását. 1921. szeptember 8-án mintegy 100 főnyi főleg diákokból álló csoport Ágfalván feltartóztatta a bevonuló osztrák csendőröket. Az összecsapásnak magyar részről három, osztrák részről egy halálos áldozata volt, de a csendőrök visszavonultak. A Nagykövetek Tanácsa a történtek után felszólította Magyarországot, hogy 1921. október 3-ig ürítse ki Nyugat-Magyarországot.
A tárgyalások október 11-13. között végül is Velencében zajlottak, a magyar küldöttséget gróf Bethlen István miniszterelnök és gróf Bánffy Miklós külügyminiszter vezette. Az alkudozások eredményre vezettek, Sopronban és környékén, nyolc községben az antant tábornoki bizottságának ellenőrzése mellett népszavazást rendeltek el. A népszavazásra december 14 -16 között került sor és eredményeképpen 73% szavazattal (24072 szavazatból 15343 Magyarországra, 8277 Ausztriára szól). Így maradt Magyarországon Sopron és környéke
Na most akkor van még ” dunán innen tiszán túl” Itt a Magyarul beszélö “Magyarok”-ott a Magyarul beszélö “cigányok”. Most már csak a róka kell,hogy elvégezze a dolgát. A védöket védö alakulatok felzabálják a védö alakulatokat,akik védik Magyar állampolgárokat. Magyart és cigányt,akik fel emésztik magukat-megeszik egymást. A rókának nem kell majd erölködnie!!!!
Remélem befogadják a cigányokat! Szeretném ha valóra válna az álmuk, és itt hagynák kicsiny kis országunkat. Szerintem természetes dolog hogy egy magyar ember hungarista. Miért mindenki pejoratív értelembe használja?? Igenis egy magyar szeresse a hazáját és a népét! jöhet a fujjolás
a kinaiakat és más kisnemzetiségeket mért engeditek be minekt meg elpusztitanátok??!!!!!!