Home | Hírek | Valójában ki halad a forgalommal szemben?

Valójában ki halad a forgalommal szemben?

Rosszízű élcelődés lenne azt állítani, az EU meghallgatta Orbán Viktor 2006-os strasbourgi kérését, hogy Brüsszel az uniós támogatások megvonásával büntetesse meg „a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, előidéző és a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat”… „a hazug, csaló kormányokat”, melyek közül Orbán konkrétan az akkori magyar kormányra gondolt. A kérés majd hat évvel később hallgattatott meg, amikor az Európai Bizottság azt javasolta tegnap, vonjanak meg hazánktól mintegy 144 milliárd forintnak megfelelő kohéziós támogatást.  -írja Zsebesi Zsolt a népszava hasábjain.

A javaslat betűje szerint a büntetés a túlzott költségvetési hiányért jár, amit 2004-óta nem tudtak az egymást követő kormányok csökkenteni, de valójában az uniós normákat lábbal tipró törvénykezési ámokfutásért adták, amit a második Orbán-kormány volt kedves a magyar politikai rendszert alkotmányos puccsal átépítve Európa és a világ megrökönyödésére véghezvinni az elmúlt közel két év alatt. Tehát – akár mondják, akár nem – politikai indokok, érvek és megfontolások állnak a mostani brüsszeli javaslat mögött. Mondhatni azt kapja vissza Orbán az Európai Bizottságtól, amit maga kért politikai ellenfelére egykor. A nagy különbség az, hogy most nem egy ellenzékbe kényszerült, csalódott politikus agitálta európai parlamenti párttársait a bosszúra, hanem az Európai Bizottságban méretett meg és találtatott könnyűnek, még inkább nehéz, sőt súlyos esetnek a magyar unortodox dúlás, az orbáni EU-normákat tipró politikai kurzus.

Derűt csak az csalhat a lakosságnak is fájó döntés nyomán az arcokra, ahogyan a második Orbán-kormány szógengszterei lövik a sorozatokat, a csúfos döntés kijelölt bűnbakjaira. Először is Brüsszelre. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő szerint az Európai Bizottság zárolási javaslata megalapozatlan, méltánytalan, jogi szempontból vitatható és ellentétes az alapszerződések szellemével.

A másik bűnös a szocialista EU-biztos Andor László, aki egyetértett az Európai Bizottság szerdai konszenzusos döntésével, amit – horribile dictu – méltányosnak is nevezett és merészelt nem Brüsszelben, hanem egy budapesti konferencián tartózkodni a szavazáskor, csak levélben küldve el az álláspontját. Egyelőre nyoma nem látszik, hogy a tegnapi hidegzuhany végre meggyőzi Orbán Viktort, Európa országútján nem 26-an hajtanak a forgalommal szemben, hanem egyedül ő.

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál