Home | A világból | Thomas Melia kritizálja a magyar kormányt

Thomas Melia kritizálja a magyar kormányt

Thomas O. Melia, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az Orbán-kormánynak a független demokratikus intézmények kiiktatására törekvése aggodalommal tölti el az amerikai kormányzatot. Ugyanő az origo.hu-nak azt mondta: jelenleg leginkább az igazságügyi átalakítás aggasztja az Egyesült Államokat. Mindkét interjú péntek este jelent meg a hírportálokon.

A hvg.hu-nak a politikus arról beszélt, hogy Magyarországon több olyan jogszabályt léptettek életbe, amellyel „eliminálni akarják a kormányzati hatalommal szembeni fékeket és ellensúlyokat”. Meglátása szerint „az utolsó pillanatokban módosítanak egyébként sem rendesen áttárgyalt törvényjavaslatokat”, és ebből kizárják az ellenzéket és a szakértőket. Példaként hozta fel erre, hogy a jegybank vezetőinek bevonása nélkül akarnak törvényt hozni a jegybank önállóságának csorbításáról. Szerinte ezzel a szabad piacgazdaság működésének egyik legfőbb letéteményesének függetlensége kerülhet veszélybe, és „emiatt van igazán kétségbe esve a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és vélhetőleg az Európai Központi Bank is”.
Az EU- és IMF-küldöttség budapesti látogatásának megszakítása kapcsán a hvg.hu-nak hangsúlyozta: Magyarországon olyan irányba mennek a dolgok, hogy gyengül a demokrácia, mert „egyre szűkebb kör kizárólagos birtokába kerül a hatalom”. A különböző tisztségekre szóló kinevezésekről úgy vélekedett, azok „egyetlen párt, egy bizonyos kormány pozícióját” hivatottak tartósítani a választási ciklus utáni időkre is.
Az origo.hu-nak adott nyilatkozatában Thomas O. Melia arra reagálva, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, jogtechnikai okok miatt hatályon kívül helyezik az egyházügyi törvényt, azt mondta: „érdeklődve fogjuk megnézni, hogy mi lesz az új törvényjavaslat”. Hozzátette: az Egyesült Államok kormánya aggódott a törvény szerkezete és a vallási közösségekre gyakorolt lehetséges hatása miatt. Csak akkor mondhatom azonban, hogy a vita kielégítő módon zárult, ha látom, mi az alternatív javaslat – jegyezte meg.

A hírportálnak beszélt arról: korábbi aggodalmaikat megerősítette, „ahogy az alkotmányt előterjesztették és elfogadták, amihez a többi pártnak csak kevés köze volt”. Aggasztónak nevezte a médiatörvény megszavazását, az aktuális kérdések között pedig leginkább azt kritizálta, hogy az igazságszolgáltatói hatalom szerinte az Országos Bírósági Hivatal vezetőjének kezében fog koncentrálódni, „hatalmas felelősséget kap a bírók kinevezésével”.
A külügyi helyettes államtitkár nyilatkozata szerint – a magyar kormányzat korábbi ígéreteivel szemben – nem tapasztalt több átláthatóságot és konzultációt a törvényalkotásban. Ugyanakkor megemlítette, Magyarország segítséget nyújt Afganisztánban és más nemzetközi ügyekben, így abban, hogy képviselte az Egyesült Államok érdekeit Líbiában, amikor az amerikai nagykövetséget be kellett zárni.
Thomas O. Melia júliusban a képviselőház külügyi bizottságának európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó meghallgatásán aggodalmát fejezte ki a magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban.

ben blz
MTI

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál