Home | Hírek | Peremséta (EdgeWalk) a CN Tower tetején

Peremséta (EdgeWalk) a CN Tower tetején

network.hu

„Mindössze” 175 kanadai dollárért  életre szóló szédüléssel lehetünk gazdagabbak, hiszen megynílt a világ negyedik legmagasabb épületében  egy hátborzongató élmény gyár.

A Toronto belvárosában található CN Tower 2011 augusztusától hajmeresztő élményt kínál látogatóinak.

Kanada egyik jelképének tartott torony fő kilátófedélzetének tetején, 356 méter magasságban kialakított másfél méteres peremen sétálhatnak majd körbe a vállalkozó kedvűek, úgy, hogy csak egy sínen körbefutó kötél tartja a testüket, és köztük és a mélyben fekvő város között nincsen semmilyen korlát, háló vagy más védőeszköz.

Az EdgeWalk (Peremséta) nevű kaland a 116 emeletes magasságba való feljutással és az előkészületekkel együtt másfél óráig tart majd, maga a körséta 20-30 perces. A vezetők által kísért csoportok 6-8 fősek lesznek, a résztvevőknek bizonyos magasság és súlyhatárokon belül kell lenniük.

A 175 dollárba (kb. 35.000 forintba) kerülő jegyeket június 1-jétől lehetett már megrendelni, a kilátó pedig augusztus 1-jén nyílt.

network.huAz 1976-ban elkészült CN Tower 553,3 méterrel a világ negyedik legmagasabb olyan épülete, amelyet nem tartanak feszítőkábelek. Csak tavaly nőtte túl a dubaji Burdzs Kalifa és egy a kínai Kanton városában emelt torony, idén pedig az egyelőre félkész Tokyo Sky Tree is magasabb lett nála.

A hasonló látványosságok között viszont egyértelműen a torontóié az első hely: a kínai Makaó Toronyban található Sky Walk „csak” 233 méteres magasságban van.

Ha nekivágnál:

A „Peremsétálók” kapnak egy speciális ruházatot és egy jó tapadást biztosító cipőt, valamit szűkség esetén rendelkezésre állnak a fejhez rögzített szemüveg illetvenapszemüveg. Saját fényképezőgépet és kamerát nem lehet használni, de a peremséta közben készülnek videók és fotók, amiket a séta után át lehet venni.

•  időpontok: augusztus 01-31,    09:00-8:00

és szeptember 1. – október 31,10:00-6:00

Elektromos viharok és a nagy szél esetén nem lehet „peremsétálni”.

• Korlátozások: Csak 13 év felett lehet felmenni (17év alattiaknak pedig szülői beleegyezésszükséges.) Súlykorlátozás: 75 kg és 310 kg közötti személyek!

• Tilos: törött csontokkal, végtag protézissel, mellkasi fájdalom és légszomj esetén, akikműtéten estek át az elmúlt hat hónapban, kábítószer vagy alkohol hatása alatt, és a terhes nők sem mehetnek fel a magasba.

A Szívbetegeknek, a magas vérnyomásos embereknek, a légúti megbetegedéseseknek, a szédüléssel és látaszavarral élőknek a séta nem biztosnságos, így nem ajánlott!
Foglalás: Call 416-601-3833      09:00-21:00 -ig

vagy e-mail edgewalkinfo@cntower.ca

VIDEO

[youtube gb1kYTo0dCE]

KÉPEK

network.hu

network.hu

network.hu

network.hu

network.hu

network.hu

 

Első kanadai-magyar térképes üzleti és hirdető hálózat


VIDEÓS CIKKEK


Kanada Világa hírportál